4.rész

Zico szemszöge:

- Mi a fene folyik itt? - keltem ki magamból. Hyojun és Hoseok az ágyon ültek és egy telefont szorongattak. A két személy megjelenésemre szétrebbent. Hyojun fal fehér tekintettel nézett vissza rám. Istenem, hogy most mennyire hasonlít rá, de az nem lehet, hogy ő az....ő meghalt.
- Hé haver nem történt semmi! - jött közelebb Hoseok.
- Na persze, és mi az amiről mi nem tudhatunk? - kérdeztem. Hyojun most végre megszólalt. Bár ne tette volna.
- Neked ahhoz semmi közöd, idejössz a szobámba és kérdőre vonsz? - Lökte félre Hoseokot aki lehuppant a fotelba.
- Mint a csapat leadere igenis sok közöm van és ha te nem akarsz valamit elmondani az már az én felelősségem is.
- Te csak játszod magadat nem vagy jó leader, a tévé előtt te vagy a jó fiú és a vezér...és a fiúk előtt? Mi vagy te? Egy idióta!- erre kiviharzott a szobából.
- Azt hiszem én is megyek - szólalt meg Hoseok egy kis idő múlva és csöndben kivonult a lány után. A telefon amit az ágyon hagytak fel volt nyitva és ahogy a fény megcsillant a kijelzőre tett strasszon megláttam egy képet...Ő az!

Hyojun szemszöge:

Hogy lehet valaki akkora tapló nem elég az neki, hogy hallgatózik, de még kérdőre is von. Nem kétség Zico teljesen kifordult önmagából. Lerohantam a lépcsőn és kifutottam az utcára mivel már pizsamában voltam a fiúk érdeklődve néztek ki utánam ahogy elhajtok a furgonnal. Az este hideg lehelete bepárásította az üveget és nagyon nehezen láttam az utcai fényeket. Azt nem tudtam, hogy hová megyek csak hajtottam. A felismerés mint villámcsapás ütött belém: A telefon. Ott hagytam az ágyon és nem zártam le, Gondoltam gyorsan visszafordulok mikor hirtelen valamibe beleütköztem. Az ütközés hatására bevágtam a fejemet a kormányba mire eleredt az orrom vére. A kocsi előtt egy kb. tizenhét éves lány feküdt. Gyorsan kivágtam magamat a kocsiból és kirohantam. A lánynak rövid vörös haja volt, szeleburdin ágaskodott a lány fején. Az amúgy kis növésű lányon egy rövid fekete ruha volt, nagy bakanccsal.
- Uram Isten elütöttem valakit! - Kiáltottam mire a lány szeme kinyílt és megláttam szép barna szemét.
- Te jó ég jól vagy, nagyon sajnálom nem láttalak - A lány kábán bólintott egyet, és végül megszólalt.
- Semmi bajom csak nem tudom teljesen, hogy hol vagyok - A lány megpróbált felállni, de elveztette az egyensúlyát és visszaesett.
- Na jó gyere most eljössz hozzám és majd holnap meglátjuk, hogy mit csináljak veled - a lány engedelmesen beszállt a kocsiba és haza indultunk. Mikor beléptünk a házba Kyung ugrott elénk és nagy szemekkel nézett le ránk.
- Te mikor elindultál csak egyedül voltál nem?- Mérte fel a lányt...te jó ég még a nevét se kérdeztem meg...
- A nevem Jim Mi és....- gyorsan közbe szóltam
- És holnap haza fogom vinni csak ma alszik itt. - És ezzel a mozdulattal fel is toltam Jim Mit az emeletre.

Zico szemszöge:

Mikor Hyojun megjött gondoltam beszélek vele és magyarázatot kérek a képhez, de mikor betoppant mögötte az a kislány és Kyung rávetette magát rögtön meggondoltam magam. Hyojun és a lány felfutottak az emeletre de még azt sem tudom, hogy ki ez és mit keres itt. Gyorsan odafutottam Kyunghoz.
- Hát ez?
- Mit tudom én valami Jim Mit...- ezzel el is tűnt. A fiúk már rég aludni mentek csak Kyung és én maradtam lent, hogy megvárjuk Hyojun-t. Én ma mindenképp beszélni fogok. És felfutottam az emeletre. Mikor beléptem a szobába Hoseok a földön aludt a lány pedig egy törölközőben ült az ágyon.
- Uram Isten Zico nem tudsz kopogni? - sivitotta a lány.
- Jaj de jó pont egy tizenhat éves rajongó kellett, hogy a fejemre szakadjon - erre bementem a fürdőszobába, utólag még hallottam, hogy valamit utánam sikít, hogy ő  már tizenhét és, hogy a tévében sokkal kedvesebb vagyok, de nem érdekelt gyorsan beszélnem kell Hyojun-nal. Mikor benéztem a fürdőszobába Hyojun egy nagy takarót pakolt élő.
- Hát te? Mit akarsz?- jött ki mellettem és bemenet a szobába.
- Beszélnünk kell - mondtam
- Azt lesheted! És most ha nem haragszol épp ágyazok.
Dühösen mentem vissza a szobámba és kirontottam az erkélyre.

Hyojun szemszöge:

Másnap reggel hatkor keltem , hogy elkezdjem keresni Jim Mit szüleit, de sajna amint megfordultam az ágy üres volt. Ijedten futottam le a konyhába miközben átestem egy földön hagyott táskán és viharverten léptem be a konyhába. Az asztalnál  a két banda és  Jim Mit reggelizett.
- Mi a...?
- Ohh Hyojun már elkezdtünk fogadni mikor kellesz fel - röhögött ki P.O. A fiúk egy kis helyet szorítottak nekem az asztalnál én meg értetlenül néztem Jim Mit.
- Mi az, hogy mikor...reggel hat van..
- Hát ezt elnézted már délelőtt tizenegy óra van - töltött nekem egy pohár kávét Hoseok
- Nem értem az órám szerint még nincs annyi...
- Akkor lehet, hogy tönkre ment - mondott egy epés megjegyzést Jiho.
- Tegnap még jó volt nem hiszem, hogy egy éjszaka alatt tönkre ment - ez az ember is bal lábbal kelt fel...
- Hát rövid idő alatt is lehet nagyot változni...- ezzel fölment az egyik . Mi van?! Ezzel most vajon utalni akart valamire?
- Jim Mit reggelit csinált - szólt közbe U-Kwon - Nagyon finom lett!
- Jaj nem nagy dolog ha már a kedvenc bandámnál aludhattam - pirult el a lány. Nem is tudtam, hogy szereti a Block B-t.
- köszi Jim Mit de most menny nyugodtan én elpakolok - álltam fel és kivittem P.O. tányérját.
- Hé én még enni akartam! - Sivította
- nem, irány felfelé és öltözzetek fel! - adtam ki a hadiparancsot
- Jó, de ha visszajövök ajánlom, hogy még legyen egy palacsinta! - Örült kicsi P.O.
- Hogy hogy csináltál reggelit? - mentem oda a mosogatógéphez miután mindenki felment.
- Tudod valakinek ezt is kell! - mondta gúnyosan.
- Már megbocsáss de általában én szoktam elkészíteni. Ezért nem szoktak éhen halni.
- De hát neked véletlenül elállítódott az órád - és egy gonosz mosollyal az arcán bepakolta a mosogatógépet.
- Te elállítottad az órám? - Keltem ki magamból.
- Én? Az ártatlan áldozat? Akit elütöttél? - a gonosz vigyor még szerintem az emeleten sem fagyott le az arcáról. Mit akar ez a lány? Gyorsan befutottam B-Bomb és U-kwon szobájába, hogy elmeséljem Jim Mit-tel való beszélgetésemet de a két fiú jól az arcomba röhögött.
- Jim Mit? Bevettél reggel valamit? Az a lány nagyon aranyos! - vette a védelmébe U-Kwon.
- Nem értitek ő gonosz! Elállította az órám!
- Kétlem, Hyojun ne mondj már ilyen hülyeségeket na de most menny ki, öltözni akarunk - tolt ki a szobából B-bomb. Hát ezekre se számíthatok....na jó talán csak vaélami rajongói elmezavar lehetett nála, adok neki még egy esélyt. Éppen mikor mentem volna be a szobámba hallottam egy hatalmas puffanást.
- Áuuu!!! Segítség - Jim Mit-et először csak én hallottam meg így gyorsan lerohantam. A lány az óriási váza alatt feküdt és ha jól láttam elég érdekes pózban volt a keze.
- Te jó ég mit csináltál? - Futottam oda Jim Mithez.
- Ne nyúlj hozzám, semmit sem csináltam! - Erre a kijelentésre már a fiúk is megjelentek.
- Úr Isten Jim Mit mi történt? - állt meg melletem Jaehyo.
- Hyojun megvádolt, hogy átállítottam az óráját és rámlökte a vázát! - Szipogta. Ezt el sem hiszem, hogy képzeli ezt!
- Mi? Nem csináltam semmit! most értem csak ide!
- De hát  mégis idekerültem  valahogy! - Még könnyeket is kipréselt magából! Ez elképesztő!
- Na jó álljunk le a gyanúsítgatásokkal, vigyük korházba Jim Mit-et aztán megbeszéljük -Szólalt meg az első értelmes hang a hátam mögött Namjoon a bts Rap Monstere. Felsegítették Jim Mit és elindultak a korházba mivel nem akartunk mind a 15-en vele menni így csak a két leaderrel indultak el.
- Na jó nem én voltam! Ezt nem értem! - kezdtem el a magyarázkodást. A fiúk leültek velem szembe és hallgatni kezdtek.
- Ami mondtam nektek U-Kwon az igaz! minden ahogy van! - Néztem a két fiúra
- Hát nem is tudom hogy hogy te találtad meg legelőször? - kérdeze B-bomb
- Na jó álljunk meg egy szóra ti jobban hisztek egy rajongónak mint a saját sminesünknek? -kelt a védelmemre Kyung.
- Én nem mondtam semmit rám ne nézz szerintem Jim Mit hazudik lehetetlen, hogy Hyojun bántson bárkit is - állt Taeil is az oldalamra.
- jó...tegyük fel, hogy igazatok van ezt, hogy bizonyítsuk? - kérdezte U-kwon
- Van egy tervem - Szólalt meg P.O.
Pár órával később megérkeztek a "betegek"
- Képzeld eltört a kezem - állt meg előttem Jim Mit
- Ohh de sajnálom, hülye ötlet volt rád borítani azt a nagy vázát - Jim Mit nagy kerek szemekkel nézett rám és végül tudomásul vette, hogy felvettem a játékfonalat.
- Hát igen nem kellett volna, de már mindegy semmi baj, de most kicsit ledőlök ide és pihenek - Mondta nőiesen és lefeküdt a tévé elé. Gondoltam itt az idő P.O tervének kivitelezésére mikor Zico állt  meg velem szembe.
- Beszélnünk kell!
- Nincs miről! - Ezzel sarkon fordultam. Zico jönni akart  utánam, de pechemre Jim Mit már hívatta is, hogy üljön le mellé mert unatkozik. P.O idő közben beavatta tervébe Namjoon-t is aki érdeklődve tekintett az ágyon fekvő lány és köztem. Az eredeti terv az volt, hogy én minden dolgot amivel eddig megvádolt elfogadok és végül felvesszük a vallomását. Kicsit bonyolult terv, de így érdekes az élet nem...? Három órán keresztül hallgattuk Jim Mit nyavalygását míg végre elérkezett az én időm. A lány mellett ott feküdt Kyung aki kiderítette eközben Jim Mit nevét és szüleit. Mikor leültem a kanapéra Zico felállt és megragadta a csuklómat. Amióta elváltunk most érintett meg igazán először, most érzem mennyire hiányzott!
- Mit művelsz? Mindent tönkre teszel. Végleg elpaterolhatnánk a lányt úgy, hogy ne adjon drótot a fotósoknak, hogy mi milyen rossz vendég látók vagyunk...- kezdtem el, de félbe szakított
- Ki vagy te? - nézett mélyen a szemembe. A fene! Erre most mit mondjak.
- Hyojun....mint mindig kössz a kérdésedet! - zico még mindig engem nézett és ahogy láttam nem negyem nagyon hisz az elmondottaknak. Ha itt most lebukok vége az eddigi életemnek....megint. Mikor éppen nyitotta volna a száját megjelent Kyung.
- Üzentem a szülőknek negyed órád van. - Nagy szerű 15 percem van tisztázni az igazam és leplezni egy hazugságot. Otthagytam a két fiút és Jim Mit felé vettem az irányt.
- Igazán ügyes vagy - kezdtem
- Mért? - ülte fel és dobot egyet rövid vörös haján.
- Én nem tudtam volna kitalálni ennyi gonoszságot! Őszintén mondom győztél! - Jim Mit szeme felragyogott és láttam benne a büszkeség őszinte fényét.
- Na nagyon nehéz volt ez bevallani igaz? - mosolyodott el ördögien.
- Igaz bevallom nem volt könnyű, de csak annyit mondj meg mért csináltad?
- Ohh hát erre se jöttél rá? Na nézd egyszer csak beköltözöl a Block B házába és ott élhetsz velük, egy levegő szívtok és még a sminket is te csinálod. Aztán meg csak hírtelen megjön a bts is és máris fodrász is vagy! Ki nem akarná ezt az életet? Hát gondoltam egyet és a kocsid mögé álltam és hát most itt vagyok...szóval ha jobban belegondolok nem is annyira nehéz ide bekerülni- mutatott egy ördögi mosolyt. Csöngettek és Zico ment ajtót nyitni.
- Jim Mit! Te teljesen megbolondultál? Mit képzelsz, hogy megszöksz otthonról? - Viharzott be rajta az apa.
- Mi? Hát ti mit kerestek itt honnan tudjátok, hogy itt vagyok? - nézett kétségbe esetten...és végül leesett neki.
- Te! Te álnok dög, hogy tehetted pont a szüleim? - Erre megindult az apa és kirángatta a lányt a házból.
- Szörnyen sajnálom a dolgot remélem nem okozott túl sok gondot! - Kért bocsánatot az anya és ő is követte a családja példáját.
- Naaaa ki tartozik nekem egy bocsánat kéréssel?- Csaptam be az ajtót.
- Jó, sajnálom igazad volt. - Álltak körbe a fiúk. Egyszer csak Zico ellökte magát az ajtótol és mindenki előtt elüvöltötte magát.
- Miért van ez a kép a telefonodon? - állt meg velem szemben bennem meg megállt az ütő. Nála van a telefonom, rajta azzal a bizonyos képpel.

3.rész

- Biztos azért, mert te nem vagy hajlandó felvenni a telefont. Szóval - tértem vissza az eredeti témához. - a két csapat ügynöksége, úgy döntött, hogy ameddig a Bts-nek nem találnak új lakást addig itt fog lakni, a Block B-nél.
- He? - kapcsolt elősször Yookwon.
- HEEEEEEEEEE? - követték példájat a többiek.Szerintem, kiszakadt a dobhártyám...
- Most meg mi bajotok van? Nekem sokkal rosszabb, mert nem hallok semmit, és mostantól 14 fiúval fogok együtt lakni! - kelek ki magamból, mire Namjoon lenyugtatott.
- Igazából csak meglepődtünk... Nincsen semmi bajunk egymással... - ... soha..., de soha nem fogom megérteni a fiúkat... - akkor ki kivel alszik? - kérdezte a többiektől.
- Hyojun-nal! - hangzott el az egyhangú válasz. Még csak azt kéne!
- Nem! - mondtam ki gondolataimat.
- De miért?! - akadt ki Hoseok.
- Mert ti fiúk vagytok. Vagy esetleg tévedek? - húztam fel a szemölököm - úgyhogy akkor most válasszátok ki, hogy ki kivel alszik. - adtam ki a parancsot.
- Ahogy a hölgy kívánja... - kezdett bele, megint Jiho.
- Kussolj paraszt! - vágtam vissza rögtön. Majdnem visszafordult, de inkább odament a fiúkhoz szobatársat keresni.
Nagy viták folytak (kb. fél órán keresztül), de végül meg lettek a párok. Namjoon-Suga, Taehyung-Jin, Jimin-Jungkook, Zico-Kyung, Yookwon-Minhyuk, Jihoon-Jaehyo, és végül akiknek nem a csapattársukkal kellett egy szobán osztozkodni: Taeil és Hoseok.
- Miért nem akarnak velem aludni? - kérdezte egymástól a két fiú. Ezt Minhyuk meghallotta, ezért válaszolt is.
- Azért, mert mind a ketten úgy terpeszkedtek, hogy a másik le esik az ágyról. - a fiúk bólogatással fejezték ki egyetértésüket. - úgyhogy, most meg tapasztaljátok, hogy milyen 'kényelmes' így aludni. Ennyire egyszerű.
Végszóra meghallottuk a csengő vékony hangját.
- Nyitom! - kiáltotta el magát P.O., majd az ajtóhoz rohant. Amikor visszatért két sült csirke és köretet tartalmazó dobozka volt a kezében.
- Ki éhes? - kérdezte a többiektől. A válsz egy értelmű volt, viszont én ma már biztos, hogy megsüketültem.
- Éééén! - azzal a lendülettel mindenki betolongott a konyhába. Valaki állva, ülve, vagy estleg az egyik sarokba ette a saját adagját.
Amikor rápillantottam az asztalra, már csak egy sirke maradt, ezért gyorsan leszedtem róla combját, majd azt kezdtem el rágcsálni. Fél perc múlva, teljesen üres lett az asztal...
- Most akkor mindenki induljon el a szobájába, mert holnap inerjú! - adta ki a parancsot Zico.
- Nekünk meg holnap beszélnünk kell a menedzserrel - nézett csapattársaira Namjoon.
Miután leader-eink befejezték mondanivalójukat mindenki elindult, a saját szobájába, így én is követtem példájukat. Mikor felértem, még mindenki vitatkozott, hogy végül kik hol fognak aludni, melyik szobában, és hogy ki fog kiköltözni a sajátjából.
- A ruháink a drom-on maradtak. - fogta a fejét Jimin.
- Ne aggódj! - ment oda a fiúhoz leader-je - egy kis busz, mar megiundult a csomagjainkal.
- Akkor jó - fújta ki a levegőt Jimin.
Bementem a szobámba, lefürödtem, majd befeküdtem az ágyamba.
Még hallottam, amikor az utolsó ember is becspja háta mögött az ajtót.
Hát... Ez egy érdekes nap volt...

Reggel, mikor fölkeltem és belnéztem a tükörbe, mintha egy zombival szemeztem volna. Megmostam az arcom, felöltöztem, majd egy enyhe sminket kentem magamra. A ruházatom egy cső farmerből, az egyik kedvenc ujjatlan bő fehér póló, és egy krém színű converse cipő volt. Megindultam lefele a konyhába, ahol még egy lélek sem volt sehol. Ránéztem az órámra, ami 6 órát mutatatott és a fiúk interjúja 9-kor kezdődik. Lassan el kéne kezdeni lefele szállingózniuk. Elkezdtem reggelit csinálni... Egy egész seregnyi reggelit... Mire végre végeztem már az egész Bts lent volt, de persze a Block b sehol. Kezdtem egy kicsit ideges lenni, mert háromnegyed óra múlva indulnunk kéne. Felrohantam a lépcsőn, majd teli torokból elkezdtem kiabálni a folyosón.
- ÉBRESZTŐŐŐ!!! - pár koppanás hallatán arra következtettem, hogy a keltésemnek meg volta a hatása, viszont nem csak a szobákból hallottam, hanem a konyhából is... Pár másodperc múlva egy félkómás Yookwon dugta ki a fejét az ajtaján. Nem sokkal később a többiek is követték.
- Mi van!? - kérdezte hisztis hangon.
- Van fél órátok, hogy elkészüljetek! Ha ez nem sikerül, akkor úgy jöttök ahogy vagytok. Felőlem, akár lehettek egy alsónadrágban, de akkoris elindulunk! - kijelentésem hallatán, mindenki berohant a szobájába és elkezdett készülődni.
Ezt követően én lementem összepakolni a reggeliket a fiúknak. A hátam mögött hallottam Hoseok nyafogását.
- Valami borzalom Taeil-lel egy szobában aludni. Ahoz képest, hogy milyen kicsi az egész ágyat elfoglalta és ráadásul reggel a földön ébredtem.
- Ilyen voltál te is. Örülünk, hogy végre te is tudod, hogy milyen érzés. - röhögte el magát Suga, mire nekem is mosolyoghatnékom támadt.
- Hja! - adta be a durcát vádlottunk. - Hyojun! - fordult felém, mire rápillantottam.
- Igen?
- Nem mehetnék át inkább hozzád? - nézett rám bociszemekkel.
- Nem!
- Kérlek!
- Nem!
- Kérleeeeek! - kezdett el nyávogni. Túlságosan is deja vu érzésem volt. Sóhajtottam egyet, majd így válaszoltam.
- Ha holnap a földön ébredek lefejezlek és visszamész Taeil-hez. - néztem rá szúrós szemmel
- Mi van velem? - jött le a lépcsőn emlegetett szamarunk.
- Semmi! - válszoltam gyorsan. Már csak öt percünk van - a többiek hol vannak?
- Itt! - trappoltak le hatan a lépcsőn.
- Akkor indulás! - szóltam a fiúknak, majd megindultunk a kijárat felé, azonban egy hang még utánunk szólt.
- Srácok! - kiáltott felénk Taehyung - csak szólok, hogy dugó van, úgyhogy ha lehet kerüljetek! - basszus!
- Én vezetek! - jelentettem ki.
- Miért pont te? Egy lány? Így tuti nem érünk oda! - kezdett gúnyolódni Jiho.
- Neked meg miért kell mindenbe beleszólnod. - vágtam vissza - előbb vezetek és majd utána vonj le következtetéseket!
Megfordultam, még mielőtt folytatni tudta volna. Levettem a kocsi kulcsot a helyéről, majd elindultunk kifele az ajtón. Mivel én voltam az utolsó aki kiment, etért még gyorsan visszakiáltottam.
- Ha valami történik a házzal halottak lesztek! Sziasztok! - mosolyogtam rájuk a mostmár ilyedt fejet vágó integető csapatnak.
Azzal a lendülettel becsaptam az ajtót magam után, majd megindultam a kisbuszhoz, amibe már majdnem mindenki beszállt. Mikor beültem a volán mögé, magabiztosan beindítottam a járművet, kitolattam...
- Akkor indulás! -  és beletapostam a gázba.

Mikor megérkeztünk, az első aki meszólalt, az Zico volt.
- Te tényleg tudsz vezetni - csodálkozott el.
- Na nem mondod!? Száljatok ki, mert ha nem érünk oda időben a menedzseretek kinyír minket!
Kijelentésemre, mindenki kipattant a kocsiból és megindult az interjú helyszíne felé. A hátsó ajtón kellett bennünk, ahol egy lépcső vezetett fel minket a helyszínhez. Mikor végre sikerült felmásznunk, a fiúk első dolga az volt, hogy a legközelebbi kanapéra levetették magukat. Puhány népség...
Egyszer csak a semmiből előbukkant a menedzser. Viszont nem volt éppen jó kedvében.
- Srácok! - szólalt meg idegesen - a fodrászotok, már megint felmondott. - már megint? Ez meg mit jelentsen? - és Zico! - fordult az illető felé. - tudom, hogy ez a te hibád! Mindig miattad mond fel az összes alkalmazott!
- Ez nem igaz! A stylistunk és a tánctanárunk még nem változott! - emelte fel védekezően kezeit a vádlott.
- Mert ők fiúk, és te mindig csak a lányokkal vagy szemét! Amikor felmondanak, mindig elmondják, hogy csak krtitizáltad őket és soha nem dícsérted vagy köszönted meg nekik - erre Jiho már nem tudott mit mondani. Miért és mitől lett ilyen rideg? Egy kicsit aggódom miatta. - akkor most honnan szerzünk egy másik fodrászt? - keseredett el a menedzser.
Odamentem hozzá, majd egy sóhajtás közben megválszoltam a kérdést.
- A sminkes szakma mellett, hobbiként tanultam fodrászatot, úgyhogy ideiglenesen el tudom vállalni.
Pár pillanatig síri csend volt, amit a menedzser válasza törte meg.
- Rendben. Viszont, ha lehet akkor minél hamarabb, mert már csak egy óránk van kezdésig, de megpróbálok még több időt nyerni. - azzal ott is hagyott minket.
- Ki kezdi? - kérdésemre Minhyuk válszolt.
- Én - tette fel a kezét.
Odamentünk az asztalához, majd elkezdtem a munkát. Az erdmény azt bizonyítja, hogy még értek a fodrászathoz. Odamentünk a többiekhez vélemény miatt, majd az egyikük megszólalt.
- Megtartunk - mosolygott rám Jaehyo.
- Köszönöm. Akkor ki a következő?
És így mentünk tovább. Már csak negyed óra volt hátra, plusz még a menedzser ideje. Ekkor jött az utolsó ember, Zico. Legelősször a haját csináltam meg, végül a sminkjét. Megnézte magát a tükörbe, majd lenézően rám.
- Nem tetszik! Csináld újra! - azt már nem, nem hagyom magam vele szemben.
- Nem! - kicsit meglepődött a válaszomon.
- Akkor megkérem a menedzsert, hogy rúgjon ki, mert nem veszed figyelembe az én véleményedet.
- Úgy sem fogja megtenni, mert már ismer téged - nem fog ő győzni.
- Akkor az ügynökségemhez fordulok. - húzta felbaz egyik szemöldökét.
- Akkor sem fognak kirúgni, mert mindenki tudja, hogy milyen vagy, ráadásul, ha mégis megtennék, akkor egyszerre veszítenék el sminkesüket, és a fodrászukat. - erre már nem tudott mit mondani - én nyertem - mosolyogatam diadalmasan.
Már csak öt perc. Úgy néz ki mégsem lesz szügség, az időhúzásra. Ekkor megjelent a menedzser. Végignézett a fiúkon, majd megszólalt.
- Még egy ideig elvállalnád ezt a kettőt együtt? - nézett rám könyörgően.
- Persze.
- Akkor jó - fujta ki a levegőt.
És elkezdődött az interjú. Az nap még voltunk egy autogrammot osztani.

Miért kedvesebb Jiho kamerák előtt? Régen nem ilyen volt. Inkább felejtsük el a múltat!

Éppen a kocsiban ülve tarottunk hazafelé. Mindenki, bealudt, rajtam kívül mivel én vezettem. Betolattam a garázsba, és hátra néztem, ahol elkezdtek ébredezni a fiúk. Annyira aranyosak voltak. Inkább viccesek.
- Srácok megjöttünk! - szerintem visszaaludtak... - Jin készített vacsit!
Hirtelen mindenkinek kipattant a szeme. Kirontottak a kocsiból, fel a házba. Tényleg igazat mondtam a vacsival kapcsoltaban. Amikor beléptünk a lakásba, megcsaptak a finom illatok. Levettem a cipőmet, majd berontottam a konyhába, ahol már csak egy üres szék volt.
- Sziasztok! Jin! - fordultam az illető felé. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
- Van mit! - nevetett rám.
- Akkor jó étvágyat!
És elkezdtünk enni. Vacsi közben nagyon sokat beszélgettünk, így sok mindent megtudtam a fiúkról. Miután végeztünk, mindenki felrohant a saját szobájába, ezért én is így tettem. Bevittem a fürdőbe a pizsimet, és a törülközőmet, mert nem akartam Hoseok előtt egy szál törülközőben állni. Miután végeztem, kimentem a fürdőből és egy J-hope-ot láttam terpeszkedni az ágyamon, aki a telefonomat nézegette.
- Megnézhetem a képeidet? - mutatta felém a készüléket. Még csak azt kéne!
- Csak ha fel tudod törni.

Zico szemszöge:

Miért? Miért hasonlít ennyire rá? Mintha a szelleme lenne. Nem akarom közel tartani magamhoz, mert megint megbántanám. Bár biztos, hogy nem Sora, mert vele ellentétben, ő kedves volt, és nem ennyire nagyszájú, csak akkor ha valaki bunkó vele...
Ezekkel a gondolatokkal mentem be a szobámba. Kimentem az erkélyemre, ami össze volt kötve szomszédaimmal, köztük Hyojunnal. Ablaka felől hangokat hallottam, viszont nem csak egy lány hangot, hanem egy fiúét is. Azt hiszem Hoseok-ét. De mit keres ő nála? Odalapultam a falhoz, hogy hallgatózzak.
- Biztos, hogy te ezt akarod? - ez Hyojun hangja.
- Igen. Teljes mértékben! - ez tényleg Hoseok!
- Renben. Viszont erről a fiúknak egy szót se! Ha ezt valaki megtudja, akkor többet nem aludhadsz velem, és soha többé nem fogsz látni! - Hogy mi?!
- Akkor halkan ... - az utolsó szót nem hallottam.
Akkor ezek most? Hogy mi?! Ugye nem? Viszont több beszédett nem hallotam. Akkor... Mielőtt át gondolhattam volna, hogy mit teszek, berontottam a szobába.

2. rész

- Te...

- Kérlek ne kezdkezdnj el te is sikítani és lerohanni... - emeltefel a kezét drágalátos betörőnk.- Mi az, hogy én is? - kérdeztem meglepetten.
- Te nem rajongó vagy? - csodálkozott el, mire nemet intettem a fejemmel.
- Miért lennék? - akkor most összegezzük. A betörőnkről kiderül, hogy egy idol aki egy csapat rajongó elől menekül.
- Te nem ismersz? Máris megkedveltelek! - jelentette ki majd megölelt volna, ha nem lépek el előle.
- Szóval te ki vagy? Mert egyenlőre úgy néz ki, hogy mindjárt hívom a rendőrséget és feljelentelek betörés miatt. - erre a kijelentésemre elmosolyodott.
- A BTS-ből Jung Hoesok, a rajongóknak J-hope.
- Valami rémlik. És miért menekülsz a rajongók elől?
- Mert már megint megtalálták a lakásunkat és elkezdtek minket üldözni. Én szerencsére leszakadtam a többiektől, így utánam már nem loholnak.
- Biztos csak azért, mert te vagy a legkevésbé közkedvelt a rajongók körében.
- Hééééé...
- Csak vicc volt. És erről nem kéne szólni, mondjuk a menedzsereteknek, hogy jöjjön értetek?
- De, lehet...
- Te szerencsétlen...
- Tessék?
- Semmi... Csak szerencséd van, mert én vagyok olyan nagylelkű, hogy előkerítek egy kisbuszt és megmentem a többieket. - erre a kijelentésemre óriásira tágultak a szemei, de mielőtt megszólalhatott volna én tovább folytattam - Viszont ehez el kell intéznem egy hívást. Csak egy perc.
Azzal hátat fordítottam neki és elkezdtem tárcsázni a srácok menedzserének számát. Egy kicsöngés után fel is vette.
- Ugye nem azért hívsz fel, mert fel akarsz mondani? - szólt bele idegesen  a telefonba.
- Nem...
- Ó... Akkor miben segíthetek? - váltott nyugott hangnemre.
- Csak meg szeretném kérdezni, hogy a fiúknak nincs e estleg egy másik kis buszuk, ami itt van, és nem pedig az ügynökségnél.
- De. A garázsban van, a kulcs pedig a házban, azon belül pedig az előtérben a kulcstartóban felakasztva. De ez most miért kell?
- Majd később visszahívom és mindent elmondok. Nagyon szépen köszönöm. - és kinyomtam, majd Hoseok-hoz fordultam. - Szóval. Csak, hogy felvázoljam a tényeket. Ez itt a Block B nevű fiúcsapat dorm-ja - mutattam a házra - és most hívtam fel a menedzserüket aki megengedte, hogy kölcsönkérjem az egyik kisbuszukat.
- Aha... - bámult rám mint aki szellemet látott - Ha nem túl nagy kérdés, és taplóság, de... Te... Ki vagy? - hupsz... Erről el is feledkeztem.
- Tényleg. Még be sem mutatkoztam. - csaptam a homlokomra. Én itt beszéleke neki össze vissza, és még a nevemet sem tudja - A nevem Park Hyojun. A srácok sminkese, és velük együtt élek. - már szólásra nyitotta volna a száját, de én megelőztem - De csak azért, mert eredetileg, túl messze lakom.
- Értem... - eléggé furcsán nézett.
- Gyere. - majd elkezdtem húzni a garázs ajtó felé - itt várj meg - parancsoltam rá. Nem tudom miért, de elhittem, hogy igaz amit mond.
Fölszaladtam a lépcsőn, be a házba az előtérbe. A helység minden kis részletét megnéztem, de a kulcsot nem találtam sehol nem találtam sehol. Aztán beugrott, hogy a srácok elmentek vásárolni s biztos azzal mentek el. Beszaladtam a nappaliba, ahol hirtelen az a hat szempár, amik az előbb a tv-t bámulták, most rám szegeződött. Kyung sehol, így a barátjához fordultam.
- Jiho! - az említett figyelni kezdett, a többiek pedig fisszafordultak - hol van a kocsi kulcs?
- Minek az neked? - kérdezte flegmán. Kezdem visszavonni, hogy hiányzott.
- Majd később elmondom - hadartam neki - Kérlek!
- Nem!
- De miért? - keltem ki magamból.
- Mert nem!
- Kérlek! - kezdtem nyivákolni, mint egy cicababa.
- Nem! - nyújtotta el ezt az egy szót, majd visszafordult a Tv felé.
- Kérlek!
- Nem! - kész, vége, feladom.
- Kyung!!! - kiáltottam el magam.
- Igen!? - kiabált vissza a konyhából mire én fölpattantam és a hang felé iramodtam.
Amikor beértem a helységbe, Kyung kezdett megteríteni.
- Pont jókor jössz Hyojun! Mindjárt kész a kaja, úgyhogy... - mielőtt még befejezhette volna a mondatát én közbeszóltam.
- Hol van a kisbusz kulcsa? - kicsit meglepődötten nézett rám, de válaszolt.
- Zico-nál van, de minek az neked?
- Csak egy barátomnak teszek szivességet...
- Amúgy honnan jöttél le? Csak mert nem láttalak, itt a konyhán áthaladni...
- Majd később elmodom, de most kérlek győzd meg Jiho-t, hogy odaadja a kulcsot! Kérlek! - sóhajtott egyet, majd megindult a nappali felé. - Köszönöm! Megmentőm vagy!
- Jiho! - az illető a hang irányába fordult - add oda a kulcsokat.
- Minek?
- Miért kell neked mindig visszakérdezned? Én vagyok a rangidős, úgyhogy add ide.
- Én meg a leader. - kivette a kulcsát a zsebéből, majd felé nyújtotta, de mielőtt még Kyung elvehette volna, hirtelen elrántotta a kezét. Ezt még egyszer kétszer eljátszották, de meguntam így gyorsan kikaptam Jiho kezéből a kulcsot.
- Köszönöm! - vigyorogtam rá, majd kirohantam Hoseok-hoz a garázs elé és amint megpillantott látszott rajta a megkönnyebbülés.
- Azt hittem, hogy már soha sem jössz ki a házból!
- Bocsi csak feltartottak.
Odamentem a garázs elé, majd felnyitottam az ajatját. Bent egy fekete, sötétített ablakú kisbuszt pillantottam meg.
- Én vezetek! - odarohantam a járműhöz, kinyitottam, végül beugrottam a volán mögé. Egy kis fáziskéséssel J-hope is követett. - akkor indulás!
Kitolattam a garázsból, majd elindultunk megkeresni a csapat többi tagját.
Visszaemlékeztem, a házban történtekről. Régen is mindig ez volt. Ha Jiho nem engedett meg valamit, akkor rögtön Kyung-hoz fordultam. Ezen egy kicsit elmosolyodtam. Ami a szobámat illeti... Annak a fának, máskor is hasznát fogom venni.
Amikor kiértünk a főútra ráparancsoltam Hoseok-ra. - Nézz körbe, hátha meglátod őket valamelyik mellékutcában!
Nem is kellett sokáig keresgélni őket, mert nemsokára megláttunk egy őrülten sikítozó lánycsapatot futni. Úgy néz ki, hogy ez az idol csapat egy kicsit (de csak egy kicsit) kezdők. A helyett, hogy mellékutcákon keresztül lehagyják a rajongókat, a főúton rohangálnak és így még nagyobb lesz gyilkos a rajongók tömege.
Elővettem a baseball sapkámat, hogyha esetleg lesznek ott fotósok, nehogy félreértsék a helyzetet. Beletaposva a gázba megelőztem a fiúkat, a következő kereszteződésnél befordultam és megálltam, majd hátraszóltam Hoseok-nak.

- Gyorsan nyisd ki az ajtót, hogy beugorhassanak! - parancsoltam rá.

Úgy is tett. Rekord sebességgel felszakította az ajtót és várt a fiúkra, hogy beugorjanak. Amint csapattársai észrevették, az eddiginél is nagyobb sebességre váltva elkezdtek sprintelni, majd azzal a lendülettel bevágódtak a kisbuszba. Amint az utolsó ember is bemászott, mielőtt még a fanok ide értek volna, gyorsan elhajtottam. A buszban csak a kifáradás mellékhatását, a gyors lihegést lehetett hallani. Mikor elhalkultak, rögtön letámadták J-hope-t

- Ezért még kinyírlak! Hogy mertél minket ott hagyni. 

- Ez így nem igazság! Neked is ott kellett volna  megfulladnod.

És így tovább. Aztán az egyikük, a fehér hajú megunta és megszólalt.

- Hagyjátok már békén! Ha nem menekült volna meg, akkor valószínű, hogy még mindig rohannánk. - erre mindenki elhallgatott. Gondolom ő lehet a leader.- kérjetek bocsánatot! - így is lett.

Miután ez megtörtént, mintha ez a veszekedés csak egy próba lett volna, elkezdtek beszélgetni. 

- Ő meg ki? - kérdezte az egyik. J-hope már majdnem válaszolt, de én megelőztem.

- Ezt tőlem is megkérdezhetted volna. Egyébként a nevem Park Hyojun, 22 éves. És ti kik vagytok?

- 2, 3! Bang Tan! Hello, mi vagyunk BTS!

- Kim Namjoon, a rajongóknak Rap Moster, a csapat leadere. - kezdett bele a fehér hajú. 

- Park Jimin.

- Min Yoongi, művésznevemen Suga. 

- Kim Taehyung, a rajongóknak V.

- Kim Seokjin.

- Jeon Jeonguk, a rajongóknak Jungkook, a csapat maknae-ja. - fejezte be az utolsó is. -   gyébként most hova megyünk? - kérdezte.

- Ide. - azzal be is parkoltam a garázsba.

- Hol vagyunk? - hallottam a kérdést a hátam mögül.

- Egy másik csapat drom-ján. - adtam meg az egyszerű választ.

Amint beléptünk a lakásba, megcsapott a fűszerek illata, ezért gyorsan levettem a cipőmet, beakasztottam a kulcsot a helyére, végül berohantam a konyhába. 3 egész sült csirke és köretnek rizs volt feltálalva az asztalon.

- Ez valami fantasztikusan néz ki! Ki csinálta? - kérdeztem a többieket.

- Senki. Az igaz, hogy legelősször Kyung csinált valamit, de senkinek sem volt hozzá gusztusa, ezért inkább kidobtuk és helyette rendeltünk - válaszolt U-Kwon.

- Örülünk, hogy végre megtisztelsz minket a jelenléteddel... - szólalt meg drága Jiho-nk. 

Mostmár tényleg visszavanom azt, hogy hiányzik. Már majdnem visszaszóltam neki, de ekkor hirtelen Suga jött volna be a konyhába, ha nem lett volna annyira kétballábas és nem esik el a küszöbben.

- Akkor most csak azért kellett a busz, hogy elhozhasd a pasidat, aki ráadásul egy ajtón setud bejönni? - kérdezte cinikusan Zico.

- Héééé! - fejezte ki bosszúságát Yoongi. 

- Igen! Persze! - ekkor a fiúk pont végszóra nyomultak be a konyhába. - és egy egész háremet hoztam magammal!

- Milyen hárem? Hol? Kinek? - kezdettel össze vissza beszélni Hoseok. Szerencsétlen... Csak ezzel az egy szóval tudom őt jellemezni.

- Semilyen, sehol és senkinek. - adtam meg az egyszerű választ. - egyébként srácok had mutassalak be titeket egymásnak. Block B Bts, Bts Block b.

- Ez most fölösleges volt. Mi már ismerjük egymást - kezdett el kárörvendően kuncogni Jiho. 

- Hoseok! - fordultam az említett felé, aki fülét farkát behúzva próbált elbújni a többiek mögött. - erről te nekem miért nem szóltál? - a hangom teljesen nyugodt volt, viszont a szememmel ölni lehetett volna.

- Azért, mert csak látásból ismerem őket, csaptnév szerint nem. Ráadásul ha estleg nálunk szóba jönnek, akkor csak úgy hívjuk őket, hogy idióták.

- Héééé! - kiáltott fel az összes fiú. Az egyik fele a felháborodottság miatt, a másik fele pedig azért, mert csapattársuk elszólta magát.

Pár másodperc múlva kitört belőlem a nevetés. Idióták. Hehe. Nem sokkal később, mint valami vírus, mindenki követte a példámat. Az eredmény egy röhögéstől zengő ház lett. Amikor már kezdtem lenyugodni megszólalt a telefonom. A menedzser. Felrohantam a szobámba, majd mikor végre lehiggadtam fölvettem a készüléket.

- Haló?

- Szia Hyojun. Zico ott van?

- Őőőő... - lentről még mindig felszűrődött a vihogó nép hangja - nincs.

- Akkor neked mondom, de jól figyelj. Most nálatok van a Bts ugye?

- Igen. - honnan tudja?

- Szóval. Az a helyzet...

Miután befejezte mondani valóját, minden részletével együtt, megilletődve álltam a szoba közepén.

- Akkor kérlek elmondanád nekik?

- Igen. Természetesen.

- Köszönöm - és letette.

A túloldalon, már csak a sípolást lehetett hallani. Amint eljutott az agyamig az elmult pár percben való beszélgetés információi elindultam lefele a fiúkhoz. Mindenki a konyhában, az asztal körül állt, vagy ült. Egyedül P.O. telefonált a sarokban, még több kaja rendelés miatt. Megvártam, míg leteszi, majd belekezdtem.

- Srácok! - hirtelen tizennégy szempár szegeződött rám. - Az a helyzet, hogy előbb beszéltem a srácok menedzserével...

- Miért pont veled. Hisz én vagyok a csapatban, és nem te. - illetődött meg Jiho.

- Biztos azért, mert te nem vagy hajlandó felvenni a telefont. Szóval - tértem vissza az eredeti témához. - a két csapat ügynöksége, úgy döntött, hogy ameddig a Bts-nek nem találnak új lakást, addig itt fog lakni, a Block B-nél.

1. rész

És így is lett. Az eset óta eltelt négy év. Ezalatt a négy év alatt kitanultam smink szakmát, és e mellé még egy kicsit a fodrászatot is. Ami a külsőmet illeti, sötét vörös hajam lett és aranybarna kontaklencsém, ráadásul azóta testileg is változtam. Ezek a dolgok a személyim miatt kellettek elősször, de azóta egyszer frissítettem, úgyhogy mostmár teljes mértékben hasonlítok magamra. A múltamból senkivel sem tartom a kapcsolatot, ráadásul telefonszámot cseréltem. Egyedül Ji-vel szoktam egy hónapban egyszer beszélni, hogy megtudjam mi folyik otthon. Apa küldi a pénzt minden hónapban, bár szerintem teljesen fölöslegesen (mostmár). Úgyhogy most bemutatkoznék. A nevem Prak Hyojun, 22 éves és éppenséggel most kaptam meg életem első munkáját.

Boldogan léptem be az új munkahelyem kapuján. Hasonló épület volt ahol az apám dolgozott. A falakon a cég már debütált énekesei és együttesei sorakoztak. Az utam az igazgató irodája felé vezetett. Kopogtam, majd egy 'szabad' szó hallatán bementem.
Középen egy nagy íróasztal mögött ült az igazgató és mellette állt egy férfi. Köszöntünk egymásnak, majd az igazgató szólalt meg elősször.
- Maga Park Hyojun? - bólogattam - ez a férfi aki itt mellettem áll a Block B nevű csapatnak a menedzsere. Ahogy látom eléggé messze lakik, ezért úgy döntöttünk, hogy beköltözhet a fiúkhoz, saját szobája lesz, viszont ha bármilyen forgatás lesz azonnal vissza kell mennie a házába, amíg véget nem ér. Ez így megfelel önnek? - vágott bele rögtön a közepébe.
- Természetesen! Nagyon szépen köszönöm.
- Most pedig a menedzserrel visszamennek a házához, gyorsan összeszedi az összes fontos holmiját, majd indulhatnak is a fiúkhoz.
Így is lett. Hazaérve egy nagy bőrönbe beledobáltam a ruháimat és egyéb fontos dolgaimat, amivel csodák csodájára 10 perc alatt végeztem.
Gyorsan visszarohantam a kocsihoz, majd másfél óra kocsikázás után végre megérkeztünk a fiúk házához.
A menedzser csöngetett majd pár pillanat múlva egy körübelül velem egy idős srác nyitott ajtót.
- Miért mindig te nyitod ki az ajtót? - fogta a fejét a meneddzer.
- Mert a többiek lusták. De ő ki? - mutatott rám.
- Az új sminkesetek és veletek fog lakni, de erről a többieknek is kéne tudni úgyhogy bemennénk.
Meg se várva a választ félretolta a fiút, majd a nappali felé vette az irányt, ahol négyen gubbasztottak a TV előtt.
- Srácok! - a három fiú kérdőn fordult felénk - hol van Kyung és Zico? - tuti nem az a Kyung.
- Elmentek kajáért - válaszolták egyszerre.
- De ő ki - mutatott rám az egyik. A menedzsert megelőzve most én válaszoltam.
- Sziasztok! A nevem Park Hyojun. Én vagyok az új sminkesetek, és mától a naptól kezdve veletek fogok lakni - az egyikük szólásra nyitotta volna a száját, de én megelőztem. - azért költözök ide, mert túl messze lakom.
- Akkor kérlek engedd meg, hogy bemutatkozzak. Ahn Jaehyo.
- Lee Minhyuk, a rajongóknak B-Bomb.
- Lee Taeil.
- Pyo Jihoon, a rajongóknak P.O., a csapat maknae-ja.
- Kim Yookwon, a rajongóknak U-Kwon.
- Örülök, hogy megismerhettelek titeket. Remélem jól kijövünk egymással. - válaszoltam mosolyogva.
- Kyung és Zico mindjárt visszaérnek, addig megmutatom a szobádat, aztán el is megyek - szólalt meg a menedzser.
- Rendben.
A ház viszonylag nagy volt. A nappaliban volt két kanapé, és vele szemben egy nagy plazmatévé. Körülötte mindenféle lemez a polcokon és poszterek, képek a falon, ami kék és szürke színekben virított. A konyha kicsit kisebb volt a nappalinál. A fal mentén egy konyhapult helyezkedett el és vele párhuzamosan egy kb. 8 személyes asztal. A helységből egy lépcső, majd a végén egy ajtó választott el minket a szobáktól ami egy hosszú folyosón helyezkedett el. Mindkét oldalon 4-4 szoba.
- Ez lesz a te szobád - álltunk meg a folyosó végén - ez a csapat rokonainak és ismerőseinek tartogattuk, de most ez estben a tiéd lesz.
- Nagyon szépen köszönök mindent.
- Ez a munkám. Jut eszembe. Amit Zico mond ne vedd nagyon a szivedre. Na én mentem.
Még meg akartam kérdezni, hogy ezt hogyan érti, de már nem volt időm rá, mert ki is lépett az ajtón. Kipakoltam a bőröndömből majd elkezdett rezegni a telefonom. Ji.
- Szia hugicám! Hogy vagy?
- Kössz jól. Otthon mi történik?
- Csak a szokásos. Most, hogy már nem vagy itt minket szokott apa elvinni a konferenciáira, anyu még mindig nem heverte ki a halálodat stb. Egyébként képzeld el, most jött ki a Plan vs Zombie új változata és valami eszméletlen!
- Aha... Tudod... Elképesztő, hogy már 23 éves vagy és még mindig ilyeneken játszol. Nem érzed úgy, hogy ez egy kicsit szánalmas?
- Hja! Hogy mondhatsz ilyet? Én ebbe lelem örömöm. - vetette be a durci hangját - És kaptál már munkát? - váltott vissza rendes hangnemre.
- Jó hogy megkérdezed. Igen, kaptam egy Block B nevű fiúcsaptnál. Egész normálisnak tűntek.
- Azt mondtad hogy Block B? Találkoztál már mindegyikükkel?
- Nem de ez most mér fontos?
- Szóval... Az a helyzet, hogy... - , de nem tudta befejezni, mert kopogtak.
- Boccs, de most le kell tennem. Még beszélünk. - azzal kinyomtam - Szabad! - szóltam ki, mire P.O. nyitotta ki az ajtót.
- Csak szólni akartam, hogy készül a kaja és most jöttek meg a fiúk is.
- Renben. Mennyünk. - válaszoltam mosolyogva.
Azzal mellésétáltam majd elindultunk lefelé a lépcsőn. Én nyitottam ki az ajtót mire hirtelen egy idegen ugrott elém. Úgy megijedtem, hogy reflex szerűen orrbavágtam. A töbiek egy kis fázis késéssel, már a földön fekve röhögtek. Rájöttem, hogy az illető aki most összegörnyedve fogja az orrát az az egyik tag amelyik elment vásárolni.
- Ne haragudj, csak nagyon megijedtem. - hajoltam mellé - amúgy a nevem Park Hyojun, az új sminkesetek.
- Igen már tegnap beszéltem a menedzserrel. Park Kyung, remélem jól kijövünk egymással - pillantott végre rám.
Mikor meghalottam a nevét és észrevettem arcát a lábam rögtön földbegyökerezett, és ahogy észrevettem az érzés kölcsönös volt. Nem változott semmit viselkedést illetően. Ugyan olyan gyerekes maradt.
Hirtelen azt vettem észre, hogy a karjaiban vagyok és a szuszt is kiszorítja belőlem.
- Valaki segítene? - néztem segéjtkérően a fiúkra.
- Bocsi! - engedett el végre Kyung - Csak annyira hasonlítasz egy régi barátomra. Egyedül a hajad és a szemed annyira más.
- Ez csak kontak... - ezt lehet, hogy inkább nem kellett volna elmondanom - lencse.
- Miért hordasz kontaklencsét?
- Mert nem szeretem az eredeti színét, és a szemem is rossz - hazudtam.
- Aha... - nézett egy kicsit gyankvóan rám, majd fojtatta - kérlek had mutassalak be az utolsó csapattagnak - azzal elkezdett a nappali felé húzni.
Nekem háttal egy közel velem egy idős srác ült a kanapén és nézte a TV-t. Mikor meghalotta lépteinket enyhén oldalra, majd visszafordította a fejét, végül bemutatkozott.
- Woo Jiho, a rajongóknak Zico. - ugye ezt most csak rosszul hallottam?
- Hja! Nézz már ide - szólt rá Kyung - Teljesen ugyan úgy néz ki mint Sora!
- Te minden lányra ezt mond... - fordult meg, de amint észrevett teljesen lefagyott ahogyan én is.
- Szia! A nevem.. Park Hyo Jun.. Én vagyok az új sminkesetek - dadogtam.
- Miért vagy ennyire zavarban? Tán tetszik neked? - kérdezte cinikusan Jaehyo.
- Nem! Csak annyira... - hiányoztál. Hiányzott a szemed, a szád a hajad, mindened. Akartam mondani, de e helyett teljesen mást mondtam - annyira ilyesztő az aurája.
Erre a kijelentésemre, mindenkiből kitört a nevetés. Egyedül Jiho-nak tágultak ki a szemei, és pislogtak óriásikat.
- Srácok! - kiáltott a fiúkra - nekem tényleg ilyesztő aurám van?
Kérdésére a válasz egy földön fekvő röhögőgörcsöt kapott csapat volt.
- Bocsi - pillantottam Zico felé, azzal kislisszoltam a fiúk mellett, és felszaladtam a szobámba.
Az első dolgom az volt, hogy felhívtam Ji-t. Pár másodperc után fel is vette.
- Ji! Nagyon nagy gáz van - szóltam bele idegesen a telefonba.
- Ezek szerint rájöttél. - sóhajtott egyet.
- Szóval te ezt tudtad?
- Igen, de el alktam mondani, csak te éppenséggel letetted, mielőtt még közölni tudtam volna veled a tényeket - úgylátszik apa konferenciáji jót tettek neki. Sokkal gazdagabb a szókincse.
- Szerinted most mihez kezdjek? - kérdeztem.
- Tegyél úgy mintha most láttad volna őket elősször. Hiszen Song Sora halott. Boccs most le kell tennem, mert jön apa. Puszi.
- Neked...is - tette le a túloldalon.
Fáj, de igaza van. Song Sora halott. Úgy fogok tenni, mint Park Hyojun. Ezekkel a gondolatokkal elkezdtem sétálni a szobámban, hogy jobban körülnézzek, mert eddig nem volt rá nagyon alkalmam.
Az ajtóval szemben volt egy nagy franciaágy mellette egy éjjeliszekrénnyel. Balra egy nagy szekrény és jobbra pedig egy íróasztal. Az asztal mellett található egy ajtó, ami a fürdőszobába vezet. Az ágytól jobbra volt egy földig érő függönnyel elhúzva egy ablak. Odamentem, hogy elhúzzam az anyagot, de kiderült, hogy az nem egy ablak, hanem egy erkélyajtó.
Kisétáltam az erkélyen ami össze volt kötve szomszédaimmal. Ahogyan néztem, meddig tart a ház területe észrevettem, hogy alattunk van egy terasz. Az erkélyemmel szemben egy nagy cseresznyefa növekedett aminek az egyik vaskosabb ága elért hozzám, így a fa segítségével lemásztam volna, ha nem csúsztam volna meg és estem le, de szerencsére volt ott valami ami felfogta az esésemet. Azt hittem hogy egy levél kupac, de amint meghallottam a nyöszörgéseket alattam, rájöttem, hogy egy emberre estem rá.
- Bocsánat, ne haragudj! Csak véletlen megcsúsztam - kezdtem el szabadkozni az illetőnek, de amint megláttam az arcát, megfagyott az ereimben a vér - Te...

A kezdetek

Egy jómódú család harmadik gyermekeként születtem lányként. A szüleim, főleg az apám nagyon odafigyel a pénzre ami azt jelenti, hogyha már nem tud megvenni egy egész falut akkor már a csőd szélén állunk. Ennél csak a pletykákra figyelt oda jobban. Van két bátyám akik mindent megkaptak amit csak kívántak, és egész nap a gépet nyomkodták, de én így szerettem őket. Nem az a tipikus apuci pici lánya vagyok, sőt. Engem rekesztett ki legjobban, mert én voltam a legkisebb és ráadásul lány vagyok. Anyukám is csak akkor foglalkozik velem, ha apám nincsen otthon. Íme ez a múltbéli családom.
Volt egy barátom Woo Ji Ho. A haverja révénén ismertük meg egymást aki az én legjobb barátom volt Park Kyung. Mindent tudtunk egymásról Woo Ji Ho. Teljes mértékben bíztam benne, bár ezt lehet hogy nem kellett volna.
Egyik nap el kellett látogatnom apám cégéhez, hogy megnézzem hogyan is folyik egy tárgyalás. Már nem egyszer voltam ilyeneken, de csak formalitás kedvéért kellett, hogy elmennyek. Viszont boldog voltam, mert utána találkozóm volt Woo Ji Ho-val. Ezekkel a gondolatokkal sétáltam az üzletek előtt, amikor benéztem az egyik sikátorba, ahol egy csókolózó párt láttam meg. Nem nagyon izgatott így tovább mentem, de belém csapott a felismerés. Az az én pasim volt egy másik nővel. Visszalopakodtam a sikátor elé, hogy meg bizonyosodjak, tényleg igaz e amit lattam. A szemem nem csalt. Még egy ideig ott álltam és néztem őket, hátha valami félreértés az egész, de meghallottam egy mondatot ami miatt ezt az eshetőséget félre kellett tennem.
- Szeretlek Mi Ho.
És tovább csókolóztak. Már éppen bőgve elrohantam volna amikor összekapcsolódott a pillantásunk a lánnyal. Mikor észrevett gonoszul elmosolyodott és ezt tátogta.
' Én nyertem '. Belém hasított a felismerés, hogy ez a lány az én unokatestvérem, és csak kihasználja Woo Ji Ho-t.
Sírva elrohantam Kyung-hoz és elmondtam neki mindent és a végén feltettem neki a nagy kérdést.
- Te tudtál erről? - sóhajtott egyet és így válaszolt.
- Igen.
- Miért nem mondtad el? Tudod hogy ez mennyire fáj nekem? De ha eddig zárva volt a szád akkor, most is maradjon az. Még egy ideig várok amíg be nem valja, hogy mást szeret.
- Ő igazából még mindig szeret, hiszen már majdnem egy éve együtt vagytok, csak Mi Ho-t jobban. De ugye tudod, ha ezt teszed, akkor csak mégjobban fog fájni.
- Ma este maradhatnék nálad? Csak ma este.
- Persze.
Az biztos, hogy aznap egy egész doboznyi zsebkendőt használtam el. Kyung próbált megnyugtatni, de nem nagyon sikerült így végül álomba sírtam magam.
Következő reggel amikor hazaértem apám nem kicsit leszidott, hogy miért nem jöttem el a konferenciájára, persze az egy kicsit sem érdekelte, hogy miért nem voltam otthon.
Ji Ho-val még két hónapig jártunk amíg egy nap végre képes volt bevallani. Elvitt egy utolsó vacsorára ahol elmondta az igazat, hogy már mást szeret, és hogy szeretne szakítani velem. Én pityeregve kirohantam az étteremből és mentem amerre a lábam vitt. Egyszercsak elkezdett rezegni a telefonom. Apám hívott. Nem is köszönt rögtön a közepébe vágott.
- Ezen a hétvégén lesz egy vendégünk. Most érkezett meg az unoka testvéred, Miho úgyhogy azonnal gyere haza és üdvözöld. - és letette.
Megfagyott a vér az ereimben. Ő. Nálunk. Egy egész hétvégén. Úgy hogy vele csalt meg a barátom, és ő erről tud. Mondhatom fantasztikus.
Amikor hazaértem csak ennyit mondtam.
- Szia Miho. Holnap után délután 4-kor találkozzunk ott ahol utoljára láttuk egymást.
Azzal felbaktattam a szobámba
Két nap múlva találkoztunk is.
- Szóval? Mit akarsz tudni? - kérdezte gúnyosan.
- Miért ő?
- Mert egy nap megláttam és beleszerettem.
- Na ne röhögtess... Inkább légy őszinte.
- Mert utállak.
- Miért?
- Mert a te családod gazdagabb. És örömöm lelem abban, ha szenvedni látlak, mint most - húzta gonosz mosolyra az arcát. Hát persze. Megint a pénz.
- Szóval ha nem lenne ennyi pénzünk akkor még le is néznéd és a cselédedként kezelnéd?
- Hát persze! Ez nem egyértelmű?
- Te szemét! - azzal neki rohantam, de ő gyorsabb volt nálam, így a földre kerültem. Egy óriásit rúgott a gyomromba mire összegörnyedtem. Még egy ideig rúgdosott. Aztán abba hagyta és így szólt.
- Gyenge vagy! A kis Jiho-d meg naív. Szép kis pár voltatok. - és gonosz kacagásba tört ki.
Gyorsan felpattantam és én is elkezdtem mondani a magamét.
- Hogy mondhadsz ilyet róla? Te...hogy tehetted ezt - megindultam felé és már majdnem bevertem a képét, amikor hirtelen valaki megállított.
- Hogy lehetsz ennyire féltékeny - szólalt meg Jiho. A lábaim földbe gyökereztek. - Az renben, hogy ordítozol vele, de hogy még bántani is akarod!
- Tényleg? Ilyennek ismertél meg? Hogy ilyet tennék ok nélkül? - fordultam felé ingerülten.
- Nem. Nem hittem volna hogy ilyenre lennél képes ameddig nem láttam.
- Oppaaaaa! - jött elő sírva! Miho. - úgy örülök, hogy itt vagy. Kérlek mennyünk el! Én félek. - buggyantak ki krokodil könnyei.
- Rendben - mosolygott rá majd rám mutatott - soha, de soha többé nem akarlak látni!
Azzal sarkonfordultak és elindultak visszafelé. Mikor már nem hallottam cipőjük kpopogását hirtelen rámjött a köhögőroham. Valami fémes ízt éreztem a számban ami végül a köhögés miatt végül a kezemen kötött ki. Vér.
Nem nagyon fogalkoztam vele, inkább fölmásztam a közeli konténer tetejére és leszedtem a relytett kamerát, amit még előző nap szereltem fel, hogy ennek segítségével lebuktassam Miho-t. Nem vártam, és nem is akartam akkor, hogy e miatt Jiho-val újra együtt legyünk.
Szomorúan, de egyben boldogan indultam hazafelé a kamerával a kezemben. Még aznap este ráírtam egy pendrive-ra.
Pár nap múlva, mikor már az ördög is elment, rászántam magam, hogy elmegyek Jiho-hoz, és oda adom neki a bizonyítékot. Csöngettem. Pár pillanatig vártam majd ajtót nyitottak.
- Szia Sora! - köszöntött mosolyogva ahjumma - fönt van a szobájában. - mutogatott fel az emeletre.
- Köszönöm - viszonztam mosolyátajd fölbaktattam a lépcsőn Jiho ajtajához majd kopogtam.
- Szabad - benyitottam hozzá, de mikor meglátott rögtön elkomorodott - most azonnal mennyél ki!
- Nem! Ígérem az életben most utoljára fogsz látni, csak kérlek hallgass meg.
- 1 percet kapsz - adta be a derekát.
- Fél perc is elég lesz. Csak annyit kérek, hogy nézd meg ennek a pendrive-nak a tartalmát és ígérem örökre eltűnök az életedből - odanyújtottam neki az említett tárgyat.
- Mi van rajta? - vette el a kezemből.
- Ha megnézed meglátod.
Elindultam az ajtó felé. Utoljára amit láttam, hogy Jiho bedugja a pendrivet a laptopjába. Amint kiléptem a szobájából rögtön elkezdtem rohanni haza.
Aznap este gyökerestül megváltozott az életem.
Hazafelé menet folyamatosan csörgött és jelzett a telefonom. Mikor hazaértem az első dolgom az volt, hogy felhívtam Kyung-ot és elmondtam neki mindent. Azon a napon már nem volt kedvem senkivel sem találkozni ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek egy klubba. Barátomnak azt hazudtam, hogy ismerősökkel megyek. Már majdnem elindultam amikor megcsörrent a telefonom. Jiho.
Nem érdekelt így leraktam, majd kikapcsoltam a telefonomat.
Vállamra akasztottam a táskámat amiben az irataim és pénz volt.
Mikor bementem klubba, rájöttem, hogy ez nem az én világom. Ordító zene, undorító füst, és a rengeteg részeg ember. Fél óra múlva megcéloztam a mosdót, ahol mindenki éppen a sminkjét igazította. Leraktam a táskámat az egyik csap mellé, majd én is elkezdtem azt csinálni amit a többiek. Egyszer csak egy lány jött mellém akinek ugyan olyan táskája volt mint nekem és már teljesen részeg volt. Hirtelen a földön találtam magam. 'Boccs'. Csak ennyit hallottam aztán a lány elvette táskáját és visszaindult a tömegbe. Én is így tettem azzal a különbséggel, hogy én miután átverekedtem magam az izzadt embereken, rögtön a kijárat felé vettem az irányt.
Este egy motelban szálltam meg, mert már nem volt energiám apám üvöltözését hallgatni, viszont amikor elkérték a személyimet rájöttem, hogy az nem az enyém, hanem a részeg lányé. Elősször megijedtem, de az ügyeletes egy öreg nő volt, így ezt nem vette észre.
Délután értem haza.
Félve léptem be a házba, de nem volt otthon senki. Hirtelen a semmiből Ji, a fiatalabbik bátyám bukkant fel.
- Ji! A frászt hozod rám! - nem válaszolt csak tágra nyitott szemekkel nézett rám - úgy bámulsz mint aki szellemet látott.
- Sora! Te élsz - azzal magához húzott és még a szuszt is kiszorította belőlem.
- Hát persze, hogy élek! Nem vagyok halott! - már éppen szólásra nyitotta volna a száját, de hirtelen megjelent apám és válaszolt helyette.
- De. Te halott vagy.
- Apa! Az rendben vagy, hogy utálsz, de attól még ilyet nem kellene rólam ilyet állítanod.
- Attól még halott vagy.
Pár pillanat múlva egy újsággal tért vissza a kezében.
- Olvasd el ezt a cikket! - elvettem a kezéből a papirost, majd elkezdtem olvasni.
"Egy Soul-i házban robbanás történt, ahol többen is életüket vesztették, köztük egy híres cég igazgatójának a lánya Song Sora. A körülményei..."
Ekkor összeált a kép. A lány aki meghalt az a részeg lány volt és mivel a hullát nem tudták azonosítani, ezért a talált irataikra hagyatkoztak.
- De mostmár itt vagyok és élek, úgyhogy nyugodtan megmondhatn...
- Nem. Neked halottnak kell maradnod!
- Miért?
- Csak gondolj bele. Kiderült, hogy igazából nem is haltál meg, ezért azt fogják hinni, hogy csak kihasználtuk a halálodolat és ennek köszönhetően kötöttünk meg fontos szerződéseket.
- Ugye most csak viccelsz! Ilyen csak álmodban történhet meg!
- Jobb felkészülni a legrosszabra. Úgyhogy most te eltűnsz az életünkből! Veszek neked itt Soul-ban egy házat, kapsz autót, szakmát is tanulhatsz, pénzt is adok, csináltatunk neked más néven egy személyit és papirokat...
- Arra nincs szügség. Az már van. Park Hyo Jun az új nevem. Szerencsére az életkorom ugyan az marad, csak máskor lessz a szülinapom - mondtam szarkazmussal.
- Perfect! Nem érdekel, hogy honnan szerezted, csak az a lényeg hogy van. Most pedig azonnal mennyél fel összepakolni én pedig addig intézem a többit.
- Ugye ezt most nem mondhatot komolyan? - kérdeztem. Már a sírás határán voltam.
- Teljesen komoly vagyok.