15. rész

- Ő meg kicsoda? - kérdezte Kyung, félénken.
- Hát, egy régi ismerősöm - gyors léptekkel a kassza felé vonultam és kifizettem az árut.
- Na de Sora nem is beszélsz rólam a barátodnak? - állt az utamba Jihu.
- Rólad legszívesebben megfeledkeznék. És a nevem Hyojun. Nem pedig Sora. - suttogtam neki idegesen.
- Na jó álljunk meg egy szóra ki ez a fickó? És honnan tudja az igazi nevedet - fogta meg a vállam Kyung.
- Ő Jihu két évvel ezelőtt ismertem meg, ő volt a volt barátom - motyogtam. Kyug láthatóan meglepődött, de még nem is tudja az egészet...
- És? Folytasd!- Mosolygott Jihu.
- És...ő volt a B.A.P. koreográfusa...- Kyungnak láthatóan leesett az álla. Pedig ez még nem is annyira borzasztó.
- És mi történt? - kérdezte a tátott szájú fiú. Én meg csak álltam kábán és kussoltam.
- Na jó ha ő nem beszél akkor én,- kezdte Jihu- röviden tömören annyi, hogy jártunk és ez megcsalt Daehyun-nal én kivertem a balhét azok meg kirúgtak.- Az emlékek fájdalmasak voltak, de igazak. Kyung akkorát koppan, hogy még szerintem a tőlünk több km-re levők is hallották.
- Te....megcsaltad?- kérdezte félénken.
- Igen....sajnálom- mondtam lemondóan.
- Akkora szerencsétlenség vagy - nevetett Jihu.
- Azért állj le te se voltál egy szent, majdnem agyonverted Daehyun-t, és utána meg...-de elhallgattam Kyung azt ne tudja meg, hogy engem is....
- Te jó ég, na jó Hyojun most mennyünk- Kyung megragadta a karom és elrángatott. A kocsiba beülve még hátra pillantottam Jihura aki egy büszke mosolyt villantott. A kocsiban mindketten csöndben ültünk, de amikor hazaértünk Kyung nem szállt ki a kocsiból.
- Most dühös vagy?-törtem meg a csendet.
- Nem, nem tudom - Sóhajtott.
- Akkor?- Kérdeztem
- Csak olyan furcsa, hogy mennyire megváltoztál.- tartott egy kis csöndet.- Hazudsz, megcsalod a párod, rosszul nézel ki.
- Ezzel nem mondtál újat.- kapcsoltam ki az övem.
- Kapcsolódj ki egy kicsit. - Nahát ez nem is olyan rossz ötlet...
- Mire gondolsz?- kérdeztem
- Menj el nyaralni- nevetett.
- Persze, ti meghaltok nélkülem- boxoltam bele a vállába.
- Nem, csak három napra! Kapcsolódj ki!- Ez volt a végszó mi meg beléptünk a házba.
A srácok ott ültek a kanapén ahol hagytuk őket a tévé előtt. Mi észrevétlenül betettük a kaját a hűtőbe és közös megegyezés alapján megbeszéltük, hogy a kaját kicsit hanyagoljuk (elment az étvágyunk).
- Na és most?- csüccsent le az ágyamra Kyung
- Nem tudom...rendeljünk pizzát?- nevettem.
- Neee már unom.- Ez hülye. A telefonom csörgése vágott nagy találgatásaink közepébe.
- Szia Hyujun - Hallottam Hoseok hangját a vonal túlsó végén.
- Szia mit szeretnél?- nevettem
- Nincs kedved átjönni nagy hírem van.- Na végre valami.
- Persze! Hozom Kyungot is!- Ezzel letettem és felrángattam a barátomat az ágyról. Ahogy leértünk a srácok rögtön ránk nézetek és látszott rajtuk, hogy nem tudják, hogy hogyan kerültünk be a házba.
- Hát ti?- Kérdezte P.O.
- Átmegyünk a szomszédba- Mondta kyung
- Hogy- hogy?- Jött Zico flegma kérdése.
- Hoseok meghívott minket - rendeztem le gyorsan - menjünk - kezdtem el magam után húzni barátom kezét. Már majdnem elértük az ajtót, amikor hirtelen Yookwon ugrott elénk.
- Hová mentek? - nyomta a képét az arcunkba.
- Hoseok-ékhoz.
- Mehetek? - vigyorgott ránk bizakodóan.
Kyungal egymásra néztünk, majd egy sóhaj kíséretében megadtuk magunkat.
- Gyere - válaszoltam fáradtan.
Mint egy kisgyerek, előttünk ugrándozva kirohant a lakásból. Hogy lehet ennek ennyi energiája? Barátommal az oldalamon megindultunk Yoongi-ék házához. Mikor az ajtajukhoz értünk, Yookwon már ott várt minket, majd addig kopogott az ajtón, ameddig ki nem lépett rajta egyik tulajdonosa.
- Ő meg? - nézett ránk furcsán Hoseok.
- Ne kérdezd - intettem le - egyébként miért hívtál?
- Csak úgy. Meg mindjárt átjön Namjoon egyik haverja, gondoltam meghívlak.
- Minek?
- Van sok kaja. - erre már felkaptam a fejem.
- Bemehetünk? - varázsoltam arcomra egy angyali mosolyt, majd Kyung-ot magam után húzva átslisszoltunk J-hope mellett - amúgy meg tegnap elfelejtettem, de ma biztosan beszélnünk kell - pillantottam vissza.
- Miről? - nézett rám ártatlanul.
- Vajon miről?
- Jaaaaa... - kezdett egy kicsit félénké válni - van csokiszökőkút...
- ... Hol?
Amint egy irányba mutatott, én rögtön megindultan arra. Csoki. Csak ez az egy gondondolat járt a fejemben.
- Ha csokiról van szó, semmit sem változtál. - vigyorgott rám Kyung.
Kijelentését figyelmen kívül hagyva, besiettem a helyiségbe, ami a konyha volt. Mikor felpillantottam a fiúkra, az összesnek a kezében volt tányér, és azon különféle ételekkel, amiket az asztalon lévő tálcákról szereztek, viszont azok most üresen hevertek. A szememmel a helyiség összes sarkát végigpásztázva kuttam a csoki után.
- Mit keresel? - kérdezte Suga.
- Hol a csokiszökőkút?
- Ki mondta, hogy van? - nézett rám érdekesen.
- Hoseok.
Amint a fiúk meghallották a válaszomat, rögtön az összes kirohant a helyiségből. A történésekből ítélve nincsen csoki... A fiúk után rohantam, akik már J-hope nyakán csimpaszkodva vallatták a szökőkút holléte miatt. Igazán élvezetes volt látni, ahogyan Hoseok szenved, főleg a hazugsága miatt. A fiúk egy kicsit már túlságosan is hangosak lettek, ami miatt kiszakadt a dobhártyám, ezért elkiáltottam magam.
- Srácok! - erre mindenki elhalkult, és rám figyelt, Kyung meg a hátam mögé lopózott - hagyjátok már abba! Egyébként nem úgy volt, hogy vendégetek lesz? - kérdeztem.
- De - hallatszott az egyhangú válasz. Hátam mögött ajtócsukódást hallottam, gondoltam Yookwon akart meglógni, még mielőtt ő is részévé válna a beszélgetésnek.
- Hogyan, ha még kaja sincsen?
- Nincsen kaja? - hallottam meg egy férfi hangot a hátam mögül. Csak nem...? - azt mondtátok hogy lesz.
- Boccs, késtél... - kereste a megfelelő magyarázatot Namjoon.
- Ez nem kifogás - sóhajtott, mostmár minden bizonnyal Jihu - egyébként ő meg ki? - kérdezte rám célozva.
- Hyojun - válszolt Hoseok.
Még egy ideig egy helyben álltam. Nem tudtam mit tegyek, és hogy ki mit fog reagálni. Ha megfordulok mi fog történni, mit fog szólni. Sajnos ezek a dolgok elkerülhetetlenné váltak, ezért lassan a fiú felé fordultam, majd megszólaltam.
- Rég találkoztunk.
- Ti ismeritek egymást? - kapcsolt elősször Yoongi.
Láttam, ahogyan Jihu szólásra nyitja a száját, amiből sok jó dolog nem sülhet ki.
- Hol is kezdjem? - kérdezte gúnyosan - mi rég...
Mielőtt befejezhette volna, megragadtam a kezét, majd így szóltam.
- Beszélnünk kell!
Meg sem várva válaszát felrángattam a lépcsőn a meglepett tekinteteket hátra hagyva, majd az egyik fiú szobájába berontva egy hosszú beszélgetésnek álltunk elébe.

Szűk egy óra múlva

Kyung szemszög

Idegegességemben a körmömet rágtam. Miután Soráék elvonultak, előkerült Yookwon egy csokiszökőkútgéppel a kezében, aminek következtében még nagyobb lett a nyüzsgés, hiszen az itt lévő fiúk közül 4-en elmentek gyorsan vásárolni valamit, ezért most még fel kell hívni őket, hogy jó sok csokit is vegyenek, ráadásul kiderült, hogy nincsen náluk elég pénz, így Yookwont utánuk küldték. Mindezek engem nem nagyon érdekeltek. Annál inkább az, hogy mi is történik odafent. Végiggondolva, nem tudom, Sora miért tette azt Jihu-val. Talán Jiho tényleg ekkora sebet hagyott neki? Vagy volt valami oka, hogy megcsalta?
Emlegetett szamárként egyik pillanatról a másikra Jiho jelent meg, mondván, hogy köszönni akar a vendégnek. Magamba mosolyogtam, mert tudtam, hogy mi is az igazi ok.
Arra a kérdésemre, hogy mi folyik odafennt nagy ordibálás, és csörömpölés volt a válasz, aminek következtében az összes lent lévő fiú, élén Zico-val felrohant a lépcsőn.

14. rész

Kedves olvasók nem szoktam ilyet csinálni csak bocsánatot szeretnék kérni a késésért, csak nagyon zúzós hétvégém/hetem volt...!! Viszont most itt a rész remélem tetszik!

A kocsi út csöndess volt, Dongsun halkan dünnyögott néhány soförnek akik nem úgy kanyarodtak, mentek ahogy az neki megfelelő lett volna. A házamhoz érve elfüttyentette magát hisz nem minden nap lehet látni egy akkora házat mint a miénk. Ahhoz képest még talán kicsit kicsi is volt, hogy két banda lakjon benne.
- Bejössz?- Kérdeztem.
- Hát nem tudom nem hiszem, ez a zene amit ők játszanak nem az én stílusom.
- Az nem kifogás!!- Nevettem.
- Tudom, de nem gond ha most nem?- Húzta el a száját.
- Persze, majd még beszélünk- Ezzel a nyakába borultam és vártam jó hosszú ideig!
Dongsun gyorsan elhajtott én meg nagy levegőt vettem és beléptem a házba. A kívánt hatás érkezett is.
- TE nem vagy normális!!- Kezdte Yoowon
- Parancsolsz?- nevettem.
- Eltűntél majd egy napra!- Minhyuk egy szendvicset szorongatva a kezében próbált komolynak mutatkozni, de mondhatom a végeredmény inkább röhejes lett. Hoseok a sarokban ült és nevetett rajtunk egy jót.
- Csak régi ismerőssökkel találkoztam.- Próbálkoztam.
- Attól még szólhattál volna- Dünnyögte Zico.
- Sajnálom, nem gondoltam, hogy ez ekkora probléma lesz.- Kezdtem kiakadni.
- Nem volt akkora dolog, csak ezek halálra idegeskedtek,- mutatott Yookwon felé.
- köszi az aggodalmadat, de élek- Ezzel felrohantam a szobámba. Még elcsíptem Hoseok arckifejezését, vörös volt mint a cékla és röhögött. Legalább neki tetszett. Nem volt kedvem már senkivel se beszélni, úgyhogy lefeküdtem.
Kora reggel kidobott az ágy úgyhogy lementem kajáért. Mázlimra a konyha üres volt így felkapva egy műzliszeletett és egy joghurtott már a szobámban is voltam. Pár perc múlva kopogtak a szobám ajtaján.
- Hoseok most hagyjál! - kiáltottam ki.
- Nem Hoseok vagyok, ő még a szomszédban alszik- Nevetett Kyung.
- Ohh jaj ne haragudj nem tudtam- nevettem kínosan.
- Nem baj!- mosolygott- Tudom, hogy most nem akarsz beszélgetni, csak valamit tisztázni szeretnék veled.- Kyung Bejött és leült mellém az ágyra. Nagyon szeretem Kyungot, és nagyon hiányzik ő volt régen az egyetlen olyan barátom aki nem azért lógott velem mert az apám egy menő cég vezetője. Mostnaság nagyon elhanyagoltam és ez fáj!
- Mit szeretnél?- kérdeztem.
- Tegnap nagyon ideges volt mindenki, hogy merre vagy, te meg még le is ordítottad Zicot miatta- Azt szeretem Kyungban, hogy mindig segíteni akar, most sem leszidott, inkább....félt?
- Tudom, de hosszu napom volt, felszült...
- Nem, ha lehet most legyél velem őszinte- vágott a szavamba.
- Hogy érted, hogy most? Én mindig őszinte vagyok veled!-  Ez meghazuttol?
- Nem, gondolod, hogy úgy vagyok a legősibb barátod, hogy nem veszem észre, hogy a közelem vagy?- nevette el magát én meg majdnem leestem az ágyról. Jó igaz mostanság felgyórsultak az események...
- Mi?...te?...Mióta?- hebegtem
- Az eleje óta engem nem vághatsz át! Mindig tudom, hogy hol vagy és mi van veled!-nevetett én meg lefagytam!
- De...de mért nem szóltál előbb?
- Gondoltam nem nagyon örülnél neki ha megtudnád, hogy tudom!.nevetett.
- Te jó ég!- Ennyire még soha nem örültem embernek, rögtön Kyung nyakába borultam és zokogtam. Most kijött minden szomorúságom, fájdalmam...hiányzott ez a srác!
- Hééé nyugi, most már minden oké lesz!!- röhögött.
- Nem, nem lesz! Anyám azt hiszi a bátyám barátnője vagyok a két bátyámat alig látom, apám utál...vége a régi életemnek. Ez sehogy se jó!-üvöltöttem
- De, csak nyugi - simogatta meg a hátamat.
- És tudod, hogy mi a leggázabb? - fordultam barátom felé.
- Amióta itt vagyok, összesen négyen tudtak meg a titkomat! Szerinted?! - akadtam ki teljesen.
- Nézd a jó oldalát! - vigyorgott rám.
- Olyan nincsen! - közöltem a tényeket.
- Ez igaz...
Hogy lehet az összes fiú ilyen üres fejű? Beszélgetésünket, megzavarta a korgó gyomrom hangja, kire hirtelen odakaptam a kezemet.
- Éhes vagy? - röhögött ki barátom - mit csináljak neked?
- Inkább semmit. Ha jól emlékszem, a te főztjeid egyenlőek voltak a méreggel. - emlékeztem vissza.
- Hja! Egyébként meg az elmúlt négy évben elsajátítottam egy-két receptet. - ütögette meg a melkasát.
- Remélem nem kell csalódnom benned - sóhajtottam egyet - egyébként szerintem tudod, hogy mit kérek. A köretet te találod ki hozzá.
- Akkor indulunk vásárolni. - pattant föl az ágyról egy óriási vigyorral a képén.
Felém nyújtotta a kezét, amit azonnal el is fogadtam, de amintegy kicsit is összeértek az ujjaink, Kyung megragadta a kezemet és elkezdett lefele rohanni a lépcsőn, aminek következtében csak botladozva tudtam tartani a tempót. Mikor leértünk a nappaliba, a változatosság kedvéért az összes szempár a tv-t bámulta, különféle nasikkal a kezükben, amit folyamatosan vettek el a másiktól, a nélkül, hogy levették volna a szemüket a képernyőről. Mikor elértük az előszobát, egy hangot hallottunk meg a kanapén gubbasztó csapatból.
- Hova mentek? - kérdezte Yookwon felénk fordítva a fejét, de a szét még mindig tv-n tartva.
- Vásárolni.
- És mit? - kérdezte, majd egy csipszet dobott be a szájab, amit éppenséggel P.O.-tól lopott.
- Kaját.
- Mehetek én is? - fordította nézett ránk mostmár a szemével is.
Mielőtt bármejikünk is válszolni tudott volna, (természeres nemmel) a fiúkból kitört a nevetés, gondolom az éppen adásban lévő műsor miatt. Yookwon ijedten nézett rá a többiekre, majd vissza ránk.
- Inkább visszavonom. Inkább maradok. Bocsi - ...no comment...
Mikor Kyungra néttem, ugyan ezzel a lapos tekintettel találtam szembe magam. Felvettük a cipőinket, majd kiléptünk az ajtón, de még hallottam, ahohogyan Yookwon körbekérdezgeti a fiúkat, hogy mi is történt.
Mikor leértünk a garázsba, még mielőtt Kyung megtehette volna, beugrottam a kocsiba a volán mögé. Barátom erre csak egyet fintorgott, majd beült mellém az anyósülésre. Beindítottam a motort és egy könnyed mozdulattal kitolattam a helyiségből. Az út közben nagyon sokat beszélgettünk, például az elmúlt négy évemről, az előző napokról, és hogy miért is csinálom ezt.
- Mit tennél, ha Jiho megtudná a titkodat? - vetette fel a kérdést.
- Nem tudom. Addig nem tudom elmondani, ameddig meg nem tapasztaltam. Ráadásul az is lehet, hogy egy gyenge pillanatomban kikotyogom neki. De várjunk... Ugye ezzel a kérdéssel most nem arra céloztál, hogy Jiho tudja? - ilyedtem meg, aminek következtében később vettem észre a piros lámpát, és e miatt egy nagyot kellett fékeznem.

Kyung szemszög:

- Áh! Ilyet többetne csinálj! - szidtam le Sora-t.
- Válaszolj!
- Nem tudja - mondtam meg az igazat.
Igazából én sem tudom, hogy mi történne, ha Jiho megtudná, de nem akarom megtudni. Amikor kiderült, hogy Sora 'meghalt', Zico teljesen magába fordult. Nem tudta elfogadni, hogy tévedett. Magát okolta haláláért, mert ha nem dőlt volna be Miho-nak, akkor Sora 'még mimdig' élne. Sokáig volt depressziós, de gy bő év után ki tudta heverni, és tovább lépni.
Elmélkedésem vége akkor lett, amikor megérkeztünk a bolthoz. Sora vigyorogva pattant ki a kocsiból, bár nem csodálom, hiszen kajáért jöttünk. Belépve az üzletbe, felvettem a kapucnimat, és a napszemüvegemet a biztonság kedvéért.
- Marha vagy csirke? - emelte fel a kezében a becsomagolt húsdarabokat.
- Hmmmm... Legyen mindkettő - mosolyogtam rá.
- Ezt jegyezd meg! Nem én, hanem te mondtad! - vigyorgott rám.
A következő üzletsor, a csokis részleg volt. Nem csalódtam a lányban, mert amint meglátta az édességeket, rögtön odarohant az árúkhoz. Nem kellett sokáig várni, már mutatta felém a két választási lehetőséget.
- Oreos vagy karamellás - mutatott felém két háromszázas Milka márkájú csokit - vagy esetleg...
- Nem, csak egyet. Elég az is, hogy ennyi húst kapsz - kergettem el jókedvét.
- Ne máááár! - kezdett el magában hisztizni.
A csoki volt az egyetlen dolog, ami szinte az összes érzelmet kitudta belőle húzni. Ahogy elnéztem Sora tépelődő arcát, eszembe jutottak a régi emlékek. Olyan deja vu érzésem volt. Amikor meghallottam a lány sóhaját, tudtam, hogy döntésre jutott. Már szólásra nyitotta volna a száját, amit egy mögüle jövő férfi hang szakította meg.
- Karamella.
- Honnan... - pördült meg a tengeje körül, de amint megpillantotta a férfit, teljesen lefagyott. Pár másodperccel később visszafordult felém, majd elkezdett a pénttár felé rángatni.
- Hyojun! Rég találkoztunk! - az elhangtott szavak hallatán Sora megtorpant, majd a számomra idegen pasi felé fordult.

Sora szemszög:

Az elmúlt négy évben volt egy nagy baklövésem...

K-pop blogok

Ez a bejegyzés elköltözött egy másik blogra, ahol sokkal áttekinthetőbbek lesnek a dolgok.
Ime itt is van: Kpop blogok/fanfictionok