Kedves olvasók nem szoktam ilyet csinálni csak bocsánatot szeretnék kérni a késésért, csak nagyon zúzós hétvégém/hetem volt...!! Viszont most itt a rész remélem tetszik!
A kocsi út csöndess volt, Dongsun halkan dünnyögott néhány soförnek akik nem úgy kanyarodtak, mentek ahogy az neki megfelelő lett volna. A házamhoz érve elfüttyentette magát hisz nem minden nap lehet látni egy akkora házat mint a miénk. Ahhoz képest még talán kicsit kicsi is volt, hogy két banda lakjon benne.
- Bejössz?- Kérdeztem.
- Hát nem tudom nem hiszem, ez a zene amit ők játszanak nem az én stílusom.
- Az nem kifogás!!- Nevettem.
- Tudom, de nem gond ha most nem?- Húzta el a száját.
- Persze, majd még beszélünk- Ezzel a nyakába borultam és vártam jó hosszú ideig!
Dongsun gyorsan elhajtott én meg nagy levegőt vettem és beléptem a házba. A kívánt hatás érkezett is.
- TE nem vagy normális!!- Kezdte Yoowon
- Parancsolsz?- nevettem.
- Eltűntél majd egy napra!- Minhyuk egy szendvicset szorongatva a kezében próbált komolynak mutatkozni, de mondhatom a végeredmény inkább röhejes lett. Hoseok a sarokban ült és nevetett rajtunk egy jót.
- Csak régi ismerőssökkel találkoztam.- Próbálkoztam.
- Attól még szólhattál volna- Dünnyögte Zico.
- Sajnálom, nem gondoltam, hogy ez ekkora probléma lesz.- Kezdtem kiakadni.
- Nem volt akkora dolog, csak ezek halálra idegeskedtek,- mutatott Yookwon felé.
- köszi az aggodalmadat, de élek- Ezzel felrohantam a szobámba. Még elcsíptem Hoseok arckifejezését, vörös volt mint a cékla és röhögött. Legalább neki tetszett. Nem volt kedvem már senkivel se beszélni, úgyhogy lefeküdtem.
Kora reggel kidobott az ágy úgyhogy lementem kajáért. Mázlimra a konyha üres volt így felkapva egy műzliszeletett és egy joghurtott már a szobámban is voltam. Pár perc múlva kopogtak a szobám ajtaján.
- Hoseok most hagyjál! - kiáltottam ki.
- Nem Hoseok vagyok, ő még a szomszédban alszik- Nevetett Kyung.
- Ohh jaj ne haragudj nem tudtam- nevettem kínosan.
- Nem baj!- mosolygott- Tudom, hogy most nem akarsz beszélgetni, csak valamit tisztázni szeretnék veled.- Kyung Bejött és leült mellém az ágyra. Nagyon szeretem Kyungot, és nagyon hiányzik ő volt régen az egyetlen olyan barátom aki nem azért lógott velem mert az apám egy menő cég vezetője. Mostnaság nagyon elhanyagoltam és ez fáj!
- Mit szeretnél?- kérdeztem.
- Tegnap nagyon ideges volt mindenki, hogy merre vagy, te meg még le is ordítottad Zicot miatta- Azt szeretem Kyungban, hogy mindig segíteni akar, most sem leszidott, inkább....félt?
- Tudom, de hosszu napom volt, felszült...
- Nem, ha lehet most legyél velem őszinte- vágott a szavamba.
- Hogy érted, hogy most? Én mindig őszinte vagyok veled!- Ez meghazuttol?
- Nem, gondolod, hogy úgy vagyok a legősibb barátod, hogy nem veszem észre, hogy a közelem vagy?- nevette el magát én meg majdnem leestem az ágyról. Jó igaz mostanság felgyórsultak az események...
- Mi?...te?...Mióta?- hebegtem
- Az eleje óta engem nem vághatsz át! Mindig tudom, hogy hol vagy és mi van veled!-nevetett én meg lefagytam!
- De...de mért nem szóltál előbb?
- Gondoltam nem nagyon örülnél neki ha megtudnád, hogy tudom!.nevetett.
- Te jó ég!- Ennyire még soha nem örültem embernek, rögtön Kyung nyakába borultam és zokogtam. Most kijött minden szomorúságom, fájdalmam...hiányzott ez a srác!
- Hééé nyugi, most már minden oké lesz!!- röhögött.
- Nem, nem lesz! Anyám azt hiszi a bátyám barátnője vagyok a két bátyámat alig látom, apám utál...vége a régi életemnek. Ez sehogy se jó!-üvöltöttem
- De, csak nyugi - simogatta meg a hátamat.
- És tudod, hogy mi a leggázabb? - fordultam barátom felé.
- Amióta itt vagyok, összesen négyen tudtak meg a titkomat! Szerinted?! - akadtam ki teljesen.
- Nézd a jó oldalát! - vigyorgott rám.
- Olyan nincsen! - közöltem a tényeket.
- Ez igaz...
Hogy lehet az összes fiú ilyen üres fejű? Beszélgetésünket, megzavarta a korgó gyomrom hangja, kire hirtelen odakaptam a kezemet.
- Éhes vagy? - röhögött ki barátom - mit csináljak neked?
- Inkább semmit. Ha jól emlékszem, a te főztjeid egyenlőek voltak a méreggel. - emlékeztem vissza.
- Hja! Egyébként meg az elmúlt négy évben elsajátítottam egy-két receptet. - ütögette meg a melkasát.
- Remélem nem kell csalódnom benned - sóhajtottam egyet - egyébként szerintem tudod, hogy mit kérek. A köretet te találod ki hozzá.
- Akkor indulunk vásárolni. - pattant föl az ágyról egy óriási vigyorral a képén.
Felém nyújtotta a kezét, amit azonnal el is fogadtam, de amintegy kicsit is összeértek az ujjaink, Kyung megragadta a kezemet és elkezdett lefele rohanni a lépcsőn, aminek következtében csak botladozva tudtam tartani a tempót. Mikor leértünk a nappaliba, a változatosság kedvéért az összes szempár a tv-t bámulta, különféle nasikkal a kezükben, amit folyamatosan vettek el a másiktól, a nélkül, hogy levették volna a szemüket a képernyőről. Mikor elértük az előszobát, egy hangot hallottunk meg a kanapén gubbasztó csapatból.
- Hova mentek? - kérdezte Yookwon felénk fordítva a fejét, de a szét még mindig tv-n tartva.
- Vásárolni.
- És mit? - kérdezte, majd egy csipszet dobott be a szájab, amit éppenséggel P.O.-tól lopott.
- Kaját.
- Mehetek én is? - fordította nézett ránk mostmár a szemével is.
Mielőtt bármejikünk is válszolni tudott volna, (természeres nemmel) a fiúkból kitört a nevetés, gondolom az éppen adásban lévő műsor miatt. Yookwon ijedten nézett rá a többiekre, majd vissza ránk.
- Inkább visszavonom. Inkább maradok. Bocsi - ...no comment...
Mikor Kyungra néttem, ugyan ezzel a lapos tekintettel találtam szembe magam. Felvettük a cipőinket, majd kiléptünk az ajtón, de még hallottam, ahohogyan Yookwon körbekérdezgeti a fiúkat, hogy mi is történt.
Mikor leértünk a garázsba, még mielőtt Kyung megtehette volna, beugrottam a kocsiba a volán mögé. Barátom erre csak egyet fintorgott, majd beült mellém az anyósülésre. Beindítottam a motort és egy könnyed mozdulattal kitolattam a helyiségből. Az út közben nagyon sokat beszélgettünk, például az elmúlt négy évemről, az előző napokról, és hogy miért is csinálom ezt.
- Mit tennél, ha Jiho megtudná a titkodat? - vetette fel a kérdést.
- Nem tudom. Addig nem tudom elmondani, ameddig meg nem tapasztaltam. Ráadásul az is lehet, hogy egy gyenge pillanatomban kikotyogom neki. De várjunk... Ugye ezzel a kérdéssel most nem arra céloztál, hogy Jiho tudja? - ilyedtem meg, aminek következtében később vettem észre a piros lámpát, és e miatt egy nagyot kellett fékeznem.
- Bejössz?- Kérdeztem.
- Hát nem tudom nem hiszem, ez a zene amit ők játszanak nem az én stílusom.
- Az nem kifogás!!- Nevettem.
- Tudom, de nem gond ha most nem?- Húzta el a száját.
- Persze, majd még beszélünk- Ezzel a nyakába borultam és vártam jó hosszú ideig!
Dongsun gyorsan elhajtott én meg nagy levegőt vettem és beléptem a házba. A kívánt hatás érkezett is.
- TE nem vagy normális!!- Kezdte Yoowon
- Parancsolsz?- nevettem.
- Eltűntél majd egy napra!- Minhyuk egy szendvicset szorongatva a kezében próbált komolynak mutatkozni, de mondhatom a végeredmény inkább röhejes lett. Hoseok a sarokban ült és nevetett rajtunk egy jót.
- Csak régi ismerőssökkel találkoztam.- Próbálkoztam.
- Attól még szólhattál volna- Dünnyögte Zico.
- Sajnálom, nem gondoltam, hogy ez ekkora probléma lesz.- Kezdtem kiakadni.
- Nem volt akkora dolog, csak ezek halálra idegeskedtek,- mutatott Yookwon felé.
- köszi az aggodalmadat, de élek- Ezzel felrohantam a szobámba. Még elcsíptem Hoseok arckifejezését, vörös volt mint a cékla és röhögött. Legalább neki tetszett. Nem volt kedvem már senkivel se beszélni, úgyhogy lefeküdtem.
Kora reggel kidobott az ágy úgyhogy lementem kajáért. Mázlimra a konyha üres volt így felkapva egy műzliszeletett és egy joghurtott már a szobámban is voltam. Pár perc múlva kopogtak a szobám ajtaján.
- Hoseok most hagyjál! - kiáltottam ki.
- Nem Hoseok vagyok, ő még a szomszédban alszik- Nevetett Kyung.
- Ohh jaj ne haragudj nem tudtam- nevettem kínosan.
- Nem baj!- mosolygott- Tudom, hogy most nem akarsz beszélgetni, csak valamit tisztázni szeretnék veled.- Kyung Bejött és leült mellém az ágyra. Nagyon szeretem Kyungot, és nagyon hiányzik ő volt régen az egyetlen olyan barátom aki nem azért lógott velem mert az apám egy menő cég vezetője. Mostnaság nagyon elhanyagoltam és ez fáj!
- Mit szeretnél?- kérdeztem.
- Tegnap nagyon ideges volt mindenki, hogy merre vagy, te meg még le is ordítottad Zicot miatta- Azt szeretem Kyungban, hogy mindig segíteni akar, most sem leszidott, inkább....félt?
- Tudom, de hosszu napom volt, felszült...
- Nem, ha lehet most legyél velem őszinte- vágott a szavamba.
- Hogy érted, hogy most? Én mindig őszinte vagyok veled!- Ez meghazuttol?
- Nem, gondolod, hogy úgy vagyok a legősibb barátod, hogy nem veszem észre, hogy a közelem vagy?- nevette el magát én meg majdnem leestem az ágyról. Jó igaz mostanság felgyórsultak az események...
- Mi?...te?...Mióta?- hebegtem
- Az eleje óta engem nem vághatsz át! Mindig tudom, hogy hol vagy és mi van veled!-nevetett én meg lefagytam!
- De...de mért nem szóltál előbb?
- Gondoltam nem nagyon örülnél neki ha megtudnád, hogy tudom!.nevetett.
- Te jó ég!- Ennyire még soha nem örültem embernek, rögtön Kyung nyakába borultam és zokogtam. Most kijött minden szomorúságom, fájdalmam...hiányzott ez a srác!
- Hééé nyugi, most már minden oké lesz!!- röhögött.
- Nem, nem lesz! Anyám azt hiszi a bátyám barátnője vagyok a két bátyámat alig látom, apám utál...vége a régi életemnek. Ez sehogy se jó!-üvöltöttem
- De, csak nyugi - simogatta meg a hátamat.
- És tudod, hogy mi a leggázabb? - fordultam barátom felé.
- Amióta itt vagyok, összesen négyen tudtak meg a titkomat! Szerinted?! - akadtam ki teljesen.
- Nézd a jó oldalát! - vigyorgott rám.
- Olyan nincsen! - közöltem a tényeket.
- Ez igaz...
Hogy lehet az összes fiú ilyen üres fejű? Beszélgetésünket, megzavarta a korgó gyomrom hangja, kire hirtelen odakaptam a kezemet.
- Éhes vagy? - röhögött ki barátom - mit csináljak neked?
- Inkább semmit. Ha jól emlékszem, a te főztjeid egyenlőek voltak a méreggel. - emlékeztem vissza.
- Hja! Egyébként meg az elmúlt négy évben elsajátítottam egy-két receptet. - ütögette meg a melkasát.
- Remélem nem kell csalódnom benned - sóhajtottam egyet - egyébként szerintem tudod, hogy mit kérek. A köretet te találod ki hozzá.
- Akkor indulunk vásárolni. - pattant föl az ágyról egy óriási vigyorral a képén.
Felém nyújtotta a kezét, amit azonnal el is fogadtam, de amintegy kicsit is összeértek az ujjaink, Kyung megragadta a kezemet és elkezdett lefele rohanni a lépcsőn, aminek következtében csak botladozva tudtam tartani a tempót. Mikor leértünk a nappaliba, a változatosság kedvéért az összes szempár a tv-t bámulta, különféle nasikkal a kezükben, amit folyamatosan vettek el a másiktól, a nélkül, hogy levették volna a szemüket a képernyőről. Mikor elértük az előszobát, egy hangot hallottunk meg a kanapén gubbasztó csapatból.
- Hova mentek? - kérdezte Yookwon felénk fordítva a fejét, de a szét még mindig tv-n tartva.
- Vásárolni.
- És mit? - kérdezte, majd egy csipszet dobott be a szájab, amit éppenséggel P.O.-tól lopott.
- Kaját.
- Mehetek én is? - fordította nézett ránk mostmár a szemével is.
Mielőtt bármejikünk is válszolni tudott volna, (természeres nemmel) a fiúkból kitört a nevetés, gondolom az éppen adásban lévő műsor miatt. Yookwon ijedten nézett rá a többiekre, majd vissza ránk.
- Inkább visszavonom. Inkább maradok. Bocsi - ...no comment...
Mikor Kyungra néttem, ugyan ezzel a lapos tekintettel találtam szembe magam. Felvettük a cipőinket, majd kiléptünk az ajtón, de még hallottam, ahohogyan Yookwon körbekérdezgeti a fiúkat, hogy mi is történt.
Mikor leértünk a garázsba, még mielőtt Kyung megtehette volna, beugrottam a kocsiba a volán mögé. Barátom erre csak egyet fintorgott, majd beült mellém az anyósülésre. Beindítottam a motort és egy könnyed mozdulattal kitolattam a helyiségből. Az út közben nagyon sokat beszélgettünk, például az elmúlt négy évemről, az előző napokról, és hogy miért is csinálom ezt.
- Mit tennél, ha Jiho megtudná a titkodat? - vetette fel a kérdést.
- Nem tudom. Addig nem tudom elmondani, ameddig meg nem tapasztaltam. Ráadásul az is lehet, hogy egy gyenge pillanatomban kikotyogom neki. De várjunk... Ugye ezzel a kérdéssel most nem arra céloztál, hogy Jiho tudja? - ilyedtem meg, aminek következtében később vettem észre a piros lámpát, és e miatt egy nagyot kellett fékeznem.
Kyung szemszög:
- Áh! Ilyet többetne csinálj! - szidtam le Sora-t.
- Válaszolj!
- Nem tudja - mondtam meg az igazat.
Igazából én sem tudom, hogy mi történne, ha Jiho megtudná, de nem akarom megtudni. Amikor kiderült, hogy Sora 'meghalt', Zico teljesen magába fordult. Nem tudta elfogadni, hogy tévedett. Magát okolta haláláért, mert ha nem dőlt volna be Miho-nak, akkor Sora 'még mimdig' élne. Sokáig volt depressziós, de gy bő év után ki tudta heverni, és tovább lépni.
Elmélkedésem vége akkor lett, amikor megérkeztünk a bolthoz. Sora vigyorogva pattant ki a kocsiból, bár nem csodálom, hiszen kajáért jöttünk. Belépve az üzletbe, felvettem a kapucnimat, és a napszemüvegemet a biztonság kedvéért.
- Marha vagy csirke? - emelte fel a kezében a becsomagolt húsdarabokat.
- Hmmmm... Legyen mindkettő - mosolyogtam rá.
- Ezt jegyezd meg! Nem én, hanem te mondtad! - vigyorgott rám.
A következő üzletsor, a csokis részleg volt. Nem csalódtam a lányban, mert amint meglátta az édességeket, rögtön odarohant az árúkhoz. Nem kellett sokáig várni, már mutatta felém a két választási lehetőséget.
- Oreos vagy karamellás - mutatott felém két háromszázas Milka márkájú csokit - vagy esetleg...
- Nem, csak egyet. Elég az is, hogy ennyi húst kapsz - kergettem el jókedvét.
- Ne máááár! - kezdett el magában hisztizni.
A csoki volt az egyetlen dolog, ami szinte az összes érzelmet kitudta belőle húzni. Ahogy elnéztem Sora tépelődő arcát, eszembe jutottak a régi emlékek. Olyan deja vu érzésem volt. Amikor meghallottam a lány sóhaját, tudtam, hogy döntésre jutott. Már szólásra nyitotta volna a száját, amit egy mögüle jövő férfi hang szakította meg.
- Karamella.
- Honnan... - pördült meg a tengeje körül, de amint megpillantotta a férfit, teljesen lefagyott. Pár másodperccel később visszafordult felém, majd elkezdett a pénttár felé rángatni.
- Hyojun! Rég találkoztunk! - az elhangtott szavak hallatán Sora megtorpant, majd a számomra idegen pasi felé fordult.
- Válaszolj!
- Nem tudja - mondtam meg az igazat.
Igazából én sem tudom, hogy mi történne, ha Jiho megtudná, de nem akarom megtudni. Amikor kiderült, hogy Sora 'meghalt', Zico teljesen magába fordult. Nem tudta elfogadni, hogy tévedett. Magát okolta haláláért, mert ha nem dőlt volna be Miho-nak, akkor Sora 'még mimdig' élne. Sokáig volt depressziós, de gy bő év után ki tudta heverni, és tovább lépni.
Elmélkedésem vége akkor lett, amikor megérkeztünk a bolthoz. Sora vigyorogva pattant ki a kocsiból, bár nem csodálom, hiszen kajáért jöttünk. Belépve az üzletbe, felvettem a kapucnimat, és a napszemüvegemet a biztonság kedvéért.
- Marha vagy csirke? - emelte fel a kezében a becsomagolt húsdarabokat.
- Hmmmm... Legyen mindkettő - mosolyogtam rá.
- Ezt jegyezd meg! Nem én, hanem te mondtad! - vigyorgott rám.
A következő üzletsor, a csokis részleg volt. Nem csalódtam a lányban, mert amint meglátta az édességeket, rögtön odarohant az árúkhoz. Nem kellett sokáig várni, már mutatta felém a két választási lehetőséget.
- Oreos vagy karamellás - mutatott felém két háromszázas Milka márkájú csokit - vagy esetleg...
- Nem, csak egyet. Elég az is, hogy ennyi húst kapsz - kergettem el jókedvét.
- Ne máááár! - kezdett el magában hisztizni.
A csoki volt az egyetlen dolog, ami szinte az összes érzelmet kitudta belőle húzni. Ahogy elnéztem Sora tépelődő arcát, eszembe jutottak a régi emlékek. Olyan deja vu érzésem volt. Amikor meghallottam a lány sóhaját, tudtam, hogy döntésre jutott. Már szólásra nyitotta volna a száját, amit egy mögüle jövő férfi hang szakította meg.
- Karamella.
- Honnan... - pördült meg a tengeje körül, de amint megpillantotta a férfit, teljesen lefagyott. Pár másodperccel később visszafordult felém, majd elkezdett a pénttár felé rángatni.
- Hyojun! Rég találkoztunk! - az elhangtott szavak hallatán Sora megtorpant, majd a számomra idegen pasi felé fordult.
Sora szemszög:
Az elmúlt négy évben volt egy nagy baklövésem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése