17. rész

Íme egy kicsit (csak egy kicsit) sokára a 17. rész. Az elkövetkezendő részeket illetően nem tudok semmit, de ha jól láttam a kpop blogok bejegyzésemmel kárpótoltalak titeket. (illetve egyesek csak ezért látogatják az oldalt)

Hyojun szemszög

Amikor Jihu azt mondta, hogy megerősödtem, igaza volt. Erősebb is, de inkább gyorsabb lettem. Jiho után már elkezdtem feszültség levezetés miatt, de Jihunak köszönhetően már teljesen belevettem magam az önvédelem és a harcművészetek rejtelmeibe. Most legalább kipróbálhatom magam, hogy mennyit is fejlődtem.

- Attól még benned kárt tehetek - mosolygott rám diadalittasan.

Nem akartam újra átélni a múltat, ahogyan az elmúlt héten minden egyes nap.

Kiejtett szavai után rátette a kezét a torkomra, a falhoz nyomott és fojtogatni kezdet. Régen is ez volt az első mozdulata, majd ütni kezdet, de ez most nem így lesz. Védekezés képpen, ahelyett, hogy kezemmel a nyakamat körbeölelő ujjacskákat fejtegetném le, inkább annak lendületet adva egy jobb horoggal ütközött az ördögi arcnak, mire ő a hirtelen kapott és fájdalmas ütés után, az arcát fogva egészen az ágyig eltántorodott. Elégedetten hátat fordítottam neki és elindultam az ajtó felé. A kezem már a kilincsen volt, amikor Jihu megszólalt.

- Még nincs vége! - felé fordultam, mire már csak azt vettem észre, hogy egy éjjeli lámpát dob felém.

Még idejében elugrottam és csak a fejem mellet tört szét szilánkos darabjaira, amik ellen a kezemet a fejem fölé tartottam. Mikor kinéztem a karjaim közül, Jihu közeledő alakját véltem felfedezni. Egy szilánkot gyorsan a kezembe kaptam, majd azzal együtt ugrottam félre a fiú elől, azonban lassú voltam, mert mire ez megtörténhetett volna, ő addigra már odaért, és én kerültem alulra. Kezeimet lefogta, én pedig csak tehetetlenül rúgkapálni alatta, a súly és erő egyenlőtlensége miatt.

- Lehet, hogy gyors vagy, de erősebb az biztos hogy nem. Meg fogod te még bánni azt, amit velem tettél! - szemei vérben forogtak, én pedig nem bírtam megmoccanni alatta és kezdtem pánikba esni - és hol van az én elmaradt csókom? - mosolygott rám perverzül.

Arca az enyémhez közeledett, azonban én ajkaimat befelé, fejemet pedig oldalra fordítottam. Jihunak nem volt választása azzal kapcsoltban, hogy az egyik kezével el kellett engedni, amivel arcomat maga felé fordíthatja. Szerencsémre pont azt engedte el, amelyik eddig ökölben volt, és belsejében a szilánk lapult. Amint szabad lett az a kezem, a hegyes tárgyat a fiú vállába szúrtam mire ő felüvöltött fájdalmában és felült rajtam, én pedig kaptam az alkalmon és lerúgtam magamról, majd oldalra gurultam és végül fölálltam.

- Te nyomorult ribanc! - fogta meg vérző vállát támadóm és gyors mozdulattal kivette belőle az éles szilánkot és oldalra hajította a többi közé.

Megindult felém és mielőtt elkaphatott volna, oldalra vetődve az ágyon, kikerültem ütését. Köztünk csak az a fekvőhely volt és azért, hogy minél hamarabb kijussak gyorsan az ajtó felé rohantam. Kezem már a kilincsen volt, és már majdnem le is nyomtam azonban Jihu megragadta a hajamat, ami ellen nem tudtam védekezni, és maga felé fordított.

- Ezt azért, amit velem tettél… - az egyik keze még a hajamat markolta, a másik már ökölbe szorult.

Ekkor egyszerre csapódott ki az ajtó, és kaptam az arcomba egy óriási ütést, aminek köszönhetően a földre estem. Már a lábát lendítette, amikor Jiho oldalról bevert neki egyet.

Ezek után felpörögtek az események. Zico mögött megjelentek a fiúk, akiknek egy része támadómra vetődött, a másik pedig mellém guggolva kérdezgették, hogy nincsen e semmi bajom. Segítettek fölállni, bár magamtól is sikerült volna. A fiúk próbálták lefogni Jihut, de azonban ő addig kapálódzott a kezeik között, amíg kiszabadult, és meg nem indult felém. Nekem több se kellett és kaptam az alkalmon. Egyik lábamnak nagy lendületet adva a lábai közé rúgtam, mire összegörnyedt. Lehajoltam mellé, és így szóltam.

- Ha még egyszer meglátlak, nem állok jót magamért, és apám haragjával fogsz megismerkedni - súgtam halkan a fülébe, hogy csak ő hallja - remélem felfogtad amit mondtam - jelentettem ki, mostmár rendes hangerővel.

Mikor felnéztem a fiúkra, az összes fájdalmas szemekkel néztek Jihura. Gondolom tudták, milyen érzés, ha büszkeségüknek fájdalmat okoznak.

Fölálltam, és elindultam kifele, de Jiho a karomnál fogva megállított.

- Jól vagy? - nézett rám aggódó szemekkel.

- Igen, csak had menjek haza - téptem ki a kezemet az övéből, és lerohantam a lépcsőn, át a nappalin, és irány haza. 

Mikor beléptem a házunkba, négy szempár szegeződött rám, majd vissza a tv-re. Egyszer csak valaki a hátamnak csapódott, mire hátra fordultam, és Kyungal találtam szembe magam. 

- Jól vagy? – tette föl a kérdést, amit ma már nem egyszer hallottam.

- Már Jiho kérdezte, és a válaszom még mindig igen – meg sem várva reakcióját inkább fölrohantam a szobámba.

Belevetődtem az ágyamba, és az előző egy órában történt eseményeken kezdtem el gondolkodni. Ami először eszembe jutott, hogy miért is veszítettem Jihu ellen, ahhoz képest, hogy mennyit edzettem az ilyen esetek miatt. Reméltem, hogy ez csak egy kivételes alkalom volt.

Ezt a kérdést, illetve még sok másikat boncolgatva álltam föl és indultam meg a szekrényemből előkapart váltóruhákkal a kezemben a fürdőszobába. Ledobtam a holmimat a kád mellé és a tükör felé fordultam. Két kezemet az alatta lévő kagyló két szélére támasztottam. Fejemet lassan felemelve magammal kezdtem el farkasszemet játszani. Néztem saját arcképemet és próbáltam csökkenteni magamban az eddig felgyülemlett feszültséget.

Egy kis idő elteltével azt vettem észre, hogy valami szúrja a hátamat. Fölegyenesedtem, aminek köszönhetően egy fájdalmas grimasz jelent meg arcomon. Elkezdtem levenni magamról a pólómat, hogy megnézzem miért is van ez, amikor a fürdőszoba ajtó kicsapódott.

- Hyooooojuuuu… - Yookwon hangját véltem felismerni, ezért gyorsan visszarángattam magamra a fölsőmet.

- Nem mondták még neked, hogy illik kopogni? – néztem rá frusztráltan.

- De, meg is tettem. Még a nevedet is hangoztattam…

- … Bocsi, egy kicsit elbambultam. – vakartam meg a tarkómat.

- Te tudsz arról, hogy szilánkok vannak a hátadba? – tette föl a kérdést, aggódó szemekkel.

- Hogy mi? – gyorsan hátat fordítottam a tükörnek, felhúztam a pólómat, és megnéztem, hogy mi is a helyzet.

Yookwonnak igaza volt. Lehet, hogy nem sok, de minimum 5 kis szilánk a hátamba fúródott és azokból már egy-egy kis vékony és rövid vércsík csordogált lefelé. Valószínűleg a Jihuval folytatott harc közben történhetett. A pólómat visszaengedtem, és a fiú felé fordultam.

- Kössz, hogy szóltál, majd… - mielőtt befejezhettem volna a mondatomat, ő már guggolt is le a kagyló alatti kisszekrényhez, és valamit keresni kezdett.

- Menjünk vissza a szobába – emelkedett föl kezében az elsősegélydobozzal.

Egy percig csak elképedve álltam, de utána észbe kaptam, és megindultam helyiség felé. U-kwon amint elhaladtam előtte, lekapcsolta a fürdőszoba lámpát és becsukta az ajtót maga után.

- Ülj le oda! – parancsolt rám, és az ágyra mutatott.

Engedelmeskedtem neki, és eleget tettem kérésének. Leültem az ágy egyik végébe törökülésben, és vártam, hogy mögém üljön. Azonban mielőtt ez megtörténhetett volna, elhúzta a terasznak a függönyét, majd átsétált a szoba másik végébe és bezárta az ajtót. Érdekes fejet vághattam, mert Yookwon nevetni kezdett, amikor rám nézett.

- Csak nem akarom, hogy mások észrevegyék, mert akkor abból biztosan félreértés lenne.

- Áh… értem… - bólogattam egyetértően.

U-kwon odajött hozzám, beült mögém és kinyitotta a dobozt. Felhúzta a hátamon a pólót, mire egy kicsit elpirultam, de aztán azért, hogy az anyag ne legyen útban, áthúztam a fejem fölött és a nyakamhoz raktam.

- Gondolom tudod, de azért figyelmeztetlek, hogy fájni és csípni fog.

Yookwon még egy kicsit matatott a dobozban, majd elkezdte a műveletet. Először eltávolította a szilánkokat a helyéről, utána pedig valami fertőtlenítő szerrel kitisztította azt, végül pedig leragasztotta. U-kwonnak igaza volt, mert fájt is, meg csípett is, amiknek köszönhetően enyhe grimasz jelent meg az arcomon.

- Összesen 7 darabot szedtem ki, de szerencsédre nem voltak nagyok – tette el a dobozkába az eszközöket, miközben én visszahúztam magamra a pólómat - Készen vagy! – mondta, és egy nagyot sóhajtott utána – Jut eszembe! Szerintem cserélj fölsőt… - egy perc gondolkodási idő azért kellet, hogy rájöjjek mire is gondol.

 - Tényleg! – Felpattantam az ágyról, és berohantam a fürdőbe a váltóruhámért, és a ruhakupacból kikerestem a pólót. Amikor megtaláltam, gyorsan átvettem, és visszamentem a szobámba, ahol Yookwon kinyitotta az ajtót, és elhúzta a függönyt, viszont ahelyett, hogy elment volna, belevetődött az ágyamba. Megpaskolta a mellette lévő helyet, és én csak nevetve odamentem, és befeküdtem mellé. Mindketten a kopár falat néztük, amíg meg nem szólaltam.

- Eredetileg miért kerestél?

- Meg akartam kérdezni, hogy kérsz e valami nasit – erre a válaszára csak nevetni tudtam.
Örülök, hogy végre találtam egy olyan ember, akire bármikor támaszkodhatok. 

16. rész

Hyojun szemszög

Magam után becsapva az ajtót, meglöktem az egyik ruhakupac közelébe, hogy valami puhára essen. Az hogy lehet, hogy csak pár napja költöztek be, és máris ennyire rumlis az egész lakás? Nagyjából ki lehetett venni , hogy hol mi van, aminek köszönhetően Jihu nem a földre, hanem az ágyra esett.
Dühös és érdeklődő szemekkel nézett rám, miközben csuklóját egyik kezével szorongatta fájdalma enyhítésére.
- Megerősödtél - mosolygott rám féloldalasan
- Volt rá okom - nem őt néztem, hanem az ujjbegyeimet, amik lassan kezdték visszanyerni eredeti színüket.
- Akkor...? Miről szerettél volna velem beszélni?
- Mintha nem tudnád - néztem végre fel rá, mire gonoszul elmosolyodott.
- Kérlek segíts azért rájönnöm...
Most volt rá alkalmam szemügyre venni, hogy mennyit is változott. Fekete haja ugyan úgy mogyoróbarna szemeibe lógott, amik elszántságot sugároztak. Arccsontjai erőteljesebbek lettek, amik tekintélyesebb külsőt attak neki és, amihez telt ajkak is társultak. Vállai szélesebbek, magasságát illetően még magasabb lett, ha ez egyáltalán lehetséges. Összességében kifejezetten jóképű, azonban ez a szép külső egy borzalmas személyiséget takart.
- Kérlek ne hozd fel a múltat a barátaim előtt. Legalább előttük ne! - néztem rá könyörgő szemekkel.
- Miért is? Miért ne lenne joguk megtudni az igazságot? Arról, hogy az ő kis kedvenc Hyojunuk milyen is igazából! És hogy igazából nem is Hyojun a neved! Bár ha jobban belegondolok, akkor azt már tudják... - nem akartam, hogy folytassa, ezért inkább közbeszóltam.
- Hagyd abba! Nem tudják az igazi nevemet. Aki velem jött az Kyung volt... Ő tudja egyedül.
- Áááh... Akkor már találkoztál már a kis barátoddal is? Nem úgy volt, ha találkozol velük, akkor semmiféleképpen sem jöhetnek rá? És ha már ő tudja, akkor miért nem tudhatná meg más is?
- Nem mondtam meg neki, csak rá jött... - hajtottam le a fejemet.
- Rendben. Tegyük fel, hogy a múltad részleteit nem fedem fel, hanem csak azt a részét, hogy megcsaltál! - kezdett ideges lenni, mire ennek kimutatására felállt és az arcát az enyémbe nyomta - ezt mindenféleképpen meg kell tudniuk, hogy valami fájdalmat te is érezz. Egyáltalán miért csaltál meg, ha...? - nem tudta befejezni, mert közbeszóltam.
- Megfenyegetett... - miután ezt az egy szót kiejtetem, felnéztem Jihu arcára, amit elkezdett felvenni az értetlenség.
- Hogy... Mi...?
- Megfenyegetett.
Jihu meglepettségében visszahuppant az ágyra, én pedig csak néztem előre és egy könnycsepp csordult le az arcomról... És még egy... Nem engedtem meg magamnak, hogy zokogjak és azt sem hogy az elkövetkezendő magyarázatomban akár egy kicsit is megremegjen a hangom. Könnycseppjeimet nem töröltem le, hanem így, könnyáztatta arccal néztem rá Jihura.
- Aznap ugye felhívtál, hogy menjek be - bólintott - hozzád igyekezve egyszer csak belebotlottam Daehyunba, aki nem engedte,hogy elmenjek és azt mondta, hogy ha nem csókolom meg, akkor elmondja a kis titkomat. Nem kérdeztem rá, hogy milyen titkomról, hanem megtettem amit kért, és ekkor jelentél meg te. Pár nappal később kiderült, hogy Daehyun nem tudott semilyen titkomról, hanem egyszerűen csak részeg volt és nem emlékezett semmire.
Azonban ekkor már késő volt. Mint már említettem megvert mindkettőnket. Daehyunnal a kórházban beszéltük meg a dolgokat, és nem pedig csak úgy randomban találkoztunk, hogy beszélgessünk. Nem a fenyegetés miatt kezdtem el sírni, hanem a fájdalmasan fájdalmas emlékek miatt. De ezeket nem mondhattam ki. A történtek után szerencsére jóban maradtam a fiúkkal, és néha-néha még találkozunk is.
Ránéztem Jihura, aki csak a fejét fogta értetlenségében, Rámnézett, majd megkérdezte.
- Ez igaz?
Válaszként csak bólintottam egyet, mire ő felpattant és szorosan magához ölelt. Kirázott tőle a hideg és legszívesebben eltoltam volna őt magamtól. Még egy percig így álltunk, majd eltolt magától és magával húzva leültetett maga mellé az egyik ruhakupac tetejére.
Elkezdtünk beszélgetni, és egyre jobban felszabadultam. Inkább úgy mondom, hogy már nem féltem. Ez idő alatt mindent végig gondoltam a fiúval kapcsoltban és az elkövetkezendő események képeit. A vége felé arra jutottam, hogy fölösleges volt félnem tőle. Erre a gondolatra már teljesen szabadnak éreztem magamat.
Beszélgetésünk vége felé már mind a ketten nevettünk, és mikor befejeztük, Jihu arca kezdett ellágyulni, és közeledett felém. Tudtam mit akar és ezért elfordítottam a fejemet, majd fölálltam.
- De most miért? Nem úgy volt, hogy megbeszéltük a dolgokat? - nézett rám értetlenül.
Lenéztem rá, majd minden bátorságomat összeszedve belekezdtem.
- Ugye amikor együtt voltunk, mindig megkérdezted, hogy ugye nem csak Jiho miatt vagyok veled és erre én mindig azt válaszoltam, hogy nem - bólintott - ekkor hazudtam. - kezdett eltorzulni az arca. Jihunak mondhatni két személyisége van és soha sem volt köztes. Van a megértő és kedves, meg a rosszakaró gonosz - Jaaa...! Jut eszembe! Egy épeszű ember nem veri meg a barátnőjét csak azért, mert megcsalta.
- Hogy merészeled? Tudod, hogy akármikor lemehetek és elmondhatok mindent a többieknek, akkor a múltadról! - pattant fel vérben forgó szemekkel.
- Ez igaz, azonban ezzel csak te járnál rosszul. - mosolyogtam rá győzedelmesen. - tegyük fel, hogy elmondod a többieknek. Tudod te, hogy akkor én mit teszek? Elmondom apámnak, aki nem fog túlságosan örülni, szerintem ezt te is tudod. Nem akarod te megismerni az apám haragját.
Láttam Jihun, ahogyan forognak a fogaskerekei és próbál ebből az eléggé előnytelen helyzetből valami neki előnyösebb szitut. Nem kellett neki 10 másodperc sem, már rá is jött.
- Attól még benned kárt tehetek.

Jiho szemszög

Hirtelen ötlettől vezérelve átmentem a szomszédba, hogy mi is folyik ott. Mikor beléptem a házba, a csapatból összesen hárman voltak itt, és még ők is folyamatosan csak rohangáltak. A negyedik személy Kyung volt, aki csak a kanapén gubbasztott. Mikor meglátott, rögtön elmosolyodott, azt is tudom miért. Hyojun miatt. Kyung az egyetlen ember, aki talán egyes helyzetekben még nálam is jobban ismer, azonban a mostani elképzelésében téved. Azt tény, hogy a lány érdekel, de nem úgy mint egy nőt. Szememmel elkezdtem pásztázni a környéket, hátha nem ment el, amit Kyung és észrevett, és csak annyit mondott, hogy fönt van és a vendéggel beszélget, aki ráadásul egy hímnemű... Hogy barátom szavait idézzem. Nem sokkal később a BTS többi tagja is megérkezett Yookwonnal együtt. Egyedül már csak az a titokzatos vendég hiányzott és Hyojun. Pár perc múlva óriási csörömpölést és üvöltést lehetett hallani föntről. Nekem több se kellet, és elkezdtem rohanni az emeletre. mikor felértem a hang irányába mentem, majd benyitottam az ajtón.

15. rész

- Ő meg kicsoda? - kérdezte Kyung, félénken.
- Hát, egy régi ismerősöm - gyors léptekkel a kassza felé vonultam és kifizettem az árut.
- Na de Sora nem is beszélsz rólam a barátodnak? - állt az utamba Jihu.
- Rólad legszívesebben megfeledkeznék. És a nevem Hyojun. Nem pedig Sora. - suttogtam neki idegesen.
- Na jó álljunk meg egy szóra ki ez a fickó? És honnan tudja az igazi nevedet - fogta meg a vállam Kyung.
- Ő Jihu két évvel ezelőtt ismertem meg, ő volt a volt barátom - motyogtam. Kyug láthatóan meglepődött, de még nem is tudja az egészet...
- És? Folytasd!- Mosolygott Jihu.
- És...ő volt a B.A.P. koreográfusa...- Kyungnak láthatóan leesett az álla. Pedig ez még nem is annyira borzasztó.
- És mi történt? - kérdezte a tátott szájú fiú. Én meg csak álltam kábán és kussoltam.
- Na jó ha ő nem beszél akkor én,- kezdte Jihu- röviden tömören annyi, hogy jártunk és ez megcsalt Daehyun-nal én kivertem a balhét azok meg kirúgtak.- Az emlékek fájdalmasak voltak, de igazak. Kyung akkorát koppan, hogy még szerintem a tőlünk több km-re levők is hallották.
- Te....megcsaltad?- kérdezte félénken.
- Igen....sajnálom- mondtam lemondóan.
- Akkora szerencsétlenség vagy - nevetett Jihu.
- Azért állj le te se voltál egy szent, majdnem agyonverted Daehyun-t, és utána meg...-de elhallgattam Kyung azt ne tudja meg, hogy engem is....
- Te jó ég, na jó Hyojun most mennyünk- Kyung megragadta a karom és elrángatott. A kocsiba beülve még hátra pillantottam Jihura aki egy büszke mosolyt villantott. A kocsiban mindketten csöndben ültünk, de amikor hazaértünk Kyung nem szállt ki a kocsiból.
- Most dühös vagy?-törtem meg a csendet.
- Nem, nem tudom - Sóhajtott.
- Akkor?- Kérdeztem
- Csak olyan furcsa, hogy mennyire megváltoztál.- tartott egy kis csöndet.- Hazudsz, megcsalod a párod, rosszul nézel ki.
- Ezzel nem mondtál újat.- kapcsoltam ki az övem.
- Kapcsolódj ki egy kicsit. - Nahát ez nem is olyan rossz ötlet...
- Mire gondolsz?- kérdeztem
- Menj el nyaralni- nevetett.
- Persze, ti meghaltok nélkülem- boxoltam bele a vállába.
- Nem, csak három napra! Kapcsolódj ki!- Ez volt a végszó mi meg beléptünk a házba.
A srácok ott ültek a kanapén ahol hagytuk őket a tévé előtt. Mi észrevétlenül betettük a kaját a hűtőbe és közös megegyezés alapján megbeszéltük, hogy a kaját kicsit hanyagoljuk (elment az étvágyunk).
- Na és most?- csüccsent le az ágyamra Kyung
- Nem tudom...rendeljünk pizzát?- nevettem.
- Neee már unom.- Ez hülye. A telefonom csörgése vágott nagy találgatásaink közepébe.
- Szia Hyujun - Hallottam Hoseok hangját a vonal túlsó végén.
- Szia mit szeretnél?- nevettem
- Nincs kedved átjönni nagy hírem van.- Na végre valami.
- Persze! Hozom Kyungot is!- Ezzel letettem és felrángattam a barátomat az ágyról. Ahogy leértünk a srácok rögtön ránk nézetek és látszott rajtuk, hogy nem tudják, hogy hogyan kerültünk be a házba.
- Hát ti?- Kérdezte P.O.
- Átmegyünk a szomszédba- Mondta kyung
- Hogy- hogy?- Jött Zico flegma kérdése.
- Hoseok meghívott minket - rendeztem le gyorsan - menjünk - kezdtem el magam után húzni barátom kezét. Már majdnem elértük az ajtót, amikor hirtelen Yookwon ugrott elénk.
- Hová mentek? - nyomta a képét az arcunkba.
- Hoseok-ékhoz.
- Mehetek? - vigyorgott ránk bizakodóan.
Kyungal egymásra néztünk, majd egy sóhaj kíséretében megadtuk magunkat.
- Gyere - válaszoltam fáradtan.
Mint egy kisgyerek, előttünk ugrándozva kirohant a lakásból. Hogy lehet ennek ennyi energiája? Barátommal az oldalamon megindultunk Yoongi-ék házához. Mikor az ajtajukhoz értünk, Yookwon már ott várt minket, majd addig kopogott az ajtón, ameddig ki nem lépett rajta egyik tulajdonosa.
- Ő meg? - nézett ránk furcsán Hoseok.
- Ne kérdezd - intettem le - egyébként miért hívtál?
- Csak úgy. Meg mindjárt átjön Namjoon egyik haverja, gondoltam meghívlak.
- Minek?
- Van sok kaja. - erre már felkaptam a fejem.
- Bemehetünk? - varázsoltam arcomra egy angyali mosolyt, majd Kyung-ot magam után húzva átslisszoltunk J-hope mellett - amúgy meg tegnap elfelejtettem, de ma biztosan beszélnünk kell - pillantottam vissza.
- Miről? - nézett rám ártatlanul.
- Vajon miről?
- Jaaaaa... - kezdett egy kicsit félénké válni - van csokiszökőkút...
- ... Hol?
Amint egy irányba mutatott, én rögtön megindultan arra. Csoki. Csak ez az egy gondondolat járt a fejemben.
- Ha csokiról van szó, semmit sem változtál. - vigyorgott rám Kyung.
Kijelentését figyelmen kívül hagyva, besiettem a helyiségbe, ami a konyha volt. Mikor felpillantottam a fiúkra, az összesnek a kezében volt tányér, és azon különféle ételekkel, amiket az asztalon lévő tálcákról szereztek, viszont azok most üresen hevertek. A szememmel a helyiség összes sarkát végigpásztázva kuttam a csoki után.
- Mit keresel? - kérdezte Suga.
- Hol a csokiszökőkút?
- Ki mondta, hogy van? - nézett rám érdekesen.
- Hoseok.
Amint a fiúk meghallották a válaszomat, rögtön az összes kirohant a helyiségből. A történésekből ítélve nincsen csoki... A fiúk után rohantam, akik már J-hope nyakán csimpaszkodva vallatták a szökőkút holléte miatt. Igazán élvezetes volt látni, ahogyan Hoseok szenved, főleg a hazugsága miatt. A fiúk egy kicsit már túlságosan is hangosak lettek, ami miatt kiszakadt a dobhártyám, ezért elkiáltottam magam.
- Srácok! - erre mindenki elhalkult, és rám figyelt, Kyung meg a hátam mögé lopózott - hagyjátok már abba! Egyébként nem úgy volt, hogy vendégetek lesz? - kérdeztem.
- De - hallatszott az egyhangú válasz. Hátam mögött ajtócsukódást hallottam, gondoltam Yookwon akart meglógni, még mielőtt ő is részévé válna a beszélgetésnek.
- Hogyan, ha még kaja sincsen?
- Nincsen kaja? - hallottam meg egy férfi hangot a hátam mögül. Csak nem...? - azt mondtátok hogy lesz.
- Boccs, késtél... - kereste a megfelelő magyarázatot Namjoon.
- Ez nem kifogás - sóhajtott, mostmár minden bizonnyal Jihu - egyébként ő meg ki? - kérdezte rám célozva.
- Hyojun - válszolt Hoseok.
Még egy ideig egy helyben álltam. Nem tudtam mit tegyek, és hogy ki mit fog reagálni. Ha megfordulok mi fog történni, mit fog szólni. Sajnos ezek a dolgok elkerülhetetlenné váltak, ezért lassan a fiú felé fordultam, majd megszólaltam.
- Rég találkoztunk.
- Ti ismeritek egymást? - kapcsolt elősször Yoongi.
Láttam, ahogyan Jihu szólásra nyitja a száját, amiből sok jó dolog nem sülhet ki.
- Hol is kezdjem? - kérdezte gúnyosan - mi rég...
Mielőtt befejezhette volna, megragadtam a kezét, majd így szóltam.
- Beszélnünk kell!
Meg sem várva válaszát felrángattam a lépcsőn a meglepett tekinteteket hátra hagyva, majd az egyik fiú szobájába berontva egy hosszú beszélgetésnek álltunk elébe.

Szűk egy óra múlva

Kyung szemszög

Idegegességemben a körmömet rágtam. Miután Soráék elvonultak, előkerült Yookwon egy csokiszökőkútgéppel a kezében, aminek következtében még nagyobb lett a nyüzsgés, hiszen az itt lévő fiúk közül 4-en elmentek gyorsan vásárolni valamit, ezért most még fel kell hívni őket, hogy jó sok csokit is vegyenek, ráadásul kiderült, hogy nincsen náluk elég pénz, így Yookwont utánuk küldték. Mindezek engem nem nagyon érdekeltek. Annál inkább az, hogy mi is történik odafent. Végiggondolva, nem tudom, Sora miért tette azt Jihu-val. Talán Jiho tényleg ekkora sebet hagyott neki? Vagy volt valami oka, hogy megcsalta?
Emlegetett szamárként egyik pillanatról a másikra Jiho jelent meg, mondván, hogy köszönni akar a vendégnek. Magamba mosolyogtam, mert tudtam, hogy mi is az igazi ok.
Arra a kérdésemre, hogy mi folyik odafennt nagy ordibálás, és csörömpölés volt a válasz, aminek következtében az összes lent lévő fiú, élén Zico-val felrohant a lépcsőn.

14. rész

Kedves olvasók nem szoktam ilyet csinálni csak bocsánatot szeretnék kérni a késésért, csak nagyon zúzós hétvégém/hetem volt...!! Viszont most itt a rész remélem tetszik!

A kocsi út csöndess volt, Dongsun halkan dünnyögott néhány soförnek akik nem úgy kanyarodtak, mentek ahogy az neki megfelelő lett volna. A házamhoz érve elfüttyentette magát hisz nem minden nap lehet látni egy akkora házat mint a miénk. Ahhoz képest még talán kicsit kicsi is volt, hogy két banda lakjon benne.
- Bejössz?- Kérdeztem.
- Hát nem tudom nem hiszem, ez a zene amit ők játszanak nem az én stílusom.
- Az nem kifogás!!- Nevettem.
- Tudom, de nem gond ha most nem?- Húzta el a száját.
- Persze, majd még beszélünk- Ezzel a nyakába borultam és vártam jó hosszú ideig!
Dongsun gyorsan elhajtott én meg nagy levegőt vettem és beléptem a házba. A kívánt hatás érkezett is.
- TE nem vagy normális!!- Kezdte Yoowon
- Parancsolsz?- nevettem.
- Eltűntél majd egy napra!- Minhyuk egy szendvicset szorongatva a kezében próbált komolynak mutatkozni, de mondhatom a végeredmény inkább röhejes lett. Hoseok a sarokban ült és nevetett rajtunk egy jót.
- Csak régi ismerőssökkel találkoztam.- Próbálkoztam.
- Attól még szólhattál volna- Dünnyögte Zico.
- Sajnálom, nem gondoltam, hogy ez ekkora probléma lesz.- Kezdtem kiakadni.
- Nem volt akkora dolog, csak ezek halálra idegeskedtek,- mutatott Yookwon felé.
- köszi az aggodalmadat, de élek- Ezzel felrohantam a szobámba. Még elcsíptem Hoseok arckifejezését, vörös volt mint a cékla és röhögött. Legalább neki tetszett. Nem volt kedvem már senkivel se beszélni, úgyhogy lefeküdtem.
Kora reggel kidobott az ágy úgyhogy lementem kajáért. Mázlimra a konyha üres volt így felkapva egy műzliszeletett és egy joghurtott már a szobámban is voltam. Pár perc múlva kopogtak a szobám ajtaján.
- Hoseok most hagyjál! - kiáltottam ki.
- Nem Hoseok vagyok, ő még a szomszédban alszik- Nevetett Kyung.
- Ohh jaj ne haragudj nem tudtam- nevettem kínosan.
- Nem baj!- mosolygott- Tudom, hogy most nem akarsz beszélgetni, csak valamit tisztázni szeretnék veled.- Kyung Bejött és leült mellém az ágyra. Nagyon szeretem Kyungot, és nagyon hiányzik ő volt régen az egyetlen olyan barátom aki nem azért lógott velem mert az apám egy menő cég vezetője. Mostnaság nagyon elhanyagoltam és ez fáj!
- Mit szeretnél?- kérdeztem.
- Tegnap nagyon ideges volt mindenki, hogy merre vagy, te meg még le is ordítottad Zicot miatta- Azt szeretem Kyungban, hogy mindig segíteni akar, most sem leszidott, inkább....félt?
- Tudom, de hosszu napom volt, felszült...
- Nem, ha lehet most legyél velem őszinte- vágott a szavamba.
- Hogy érted, hogy most? Én mindig őszinte vagyok veled!-  Ez meghazuttol?
- Nem, gondolod, hogy úgy vagyok a legősibb barátod, hogy nem veszem észre, hogy a közelem vagy?- nevette el magát én meg majdnem leestem az ágyról. Jó igaz mostanság felgyórsultak az események...
- Mi?...te?...Mióta?- hebegtem
- Az eleje óta engem nem vághatsz át! Mindig tudom, hogy hol vagy és mi van veled!-nevetett én meg lefagytam!
- De...de mért nem szóltál előbb?
- Gondoltam nem nagyon örülnél neki ha megtudnád, hogy tudom!.nevetett.
- Te jó ég!- Ennyire még soha nem örültem embernek, rögtön Kyung nyakába borultam és zokogtam. Most kijött minden szomorúságom, fájdalmam...hiányzott ez a srác!
- Hééé nyugi, most már minden oké lesz!!- röhögött.
- Nem, nem lesz! Anyám azt hiszi a bátyám barátnője vagyok a két bátyámat alig látom, apám utál...vége a régi életemnek. Ez sehogy se jó!-üvöltöttem
- De, csak nyugi - simogatta meg a hátamat.
- És tudod, hogy mi a leggázabb? - fordultam barátom felé.
- Amióta itt vagyok, összesen négyen tudtak meg a titkomat! Szerinted?! - akadtam ki teljesen.
- Nézd a jó oldalát! - vigyorgott rám.
- Olyan nincsen! - közöltem a tényeket.
- Ez igaz...
Hogy lehet az összes fiú ilyen üres fejű? Beszélgetésünket, megzavarta a korgó gyomrom hangja, kire hirtelen odakaptam a kezemet.
- Éhes vagy? - röhögött ki barátom - mit csináljak neked?
- Inkább semmit. Ha jól emlékszem, a te főztjeid egyenlőek voltak a méreggel. - emlékeztem vissza.
- Hja! Egyébként meg az elmúlt négy évben elsajátítottam egy-két receptet. - ütögette meg a melkasát.
- Remélem nem kell csalódnom benned - sóhajtottam egyet - egyébként szerintem tudod, hogy mit kérek. A köretet te találod ki hozzá.
- Akkor indulunk vásárolni. - pattant föl az ágyról egy óriási vigyorral a képén.
Felém nyújtotta a kezét, amit azonnal el is fogadtam, de amintegy kicsit is összeértek az ujjaink, Kyung megragadta a kezemet és elkezdett lefele rohanni a lépcsőn, aminek következtében csak botladozva tudtam tartani a tempót. Mikor leértünk a nappaliba, a változatosság kedvéért az összes szempár a tv-t bámulta, különféle nasikkal a kezükben, amit folyamatosan vettek el a másiktól, a nélkül, hogy levették volna a szemüket a képernyőről. Mikor elértük az előszobát, egy hangot hallottunk meg a kanapén gubbasztó csapatból.
- Hova mentek? - kérdezte Yookwon felénk fordítva a fejét, de a szét még mindig tv-n tartva.
- Vásárolni.
- És mit? - kérdezte, majd egy csipszet dobott be a szájab, amit éppenséggel P.O.-tól lopott.
- Kaját.
- Mehetek én is? - fordította nézett ránk mostmár a szemével is.
Mielőtt bármejikünk is válszolni tudott volna, (természeres nemmel) a fiúkból kitört a nevetés, gondolom az éppen adásban lévő műsor miatt. Yookwon ijedten nézett rá a többiekre, majd vissza ránk.
- Inkább visszavonom. Inkább maradok. Bocsi - ...no comment...
Mikor Kyungra néttem, ugyan ezzel a lapos tekintettel találtam szembe magam. Felvettük a cipőinket, majd kiléptünk az ajtón, de még hallottam, ahohogyan Yookwon körbekérdezgeti a fiúkat, hogy mi is történt.
Mikor leértünk a garázsba, még mielőtt Kyung megtehette volna, beugrottam a kocsiba a volán mögé. Barátom erre csak egyet fintorgott, majd beült mellém az anyósülésre. Beindítottam a motort és egy könnyed mozdulattal kitolattam a helyiségből. Az út közben nagyon sokat beszélgettünk, például az elmúlt négy évemről, az előző napokról, és hogy miért is csinálom ezt.
- Mit tennél, ha Jiho megtudná a titkodat? - vetette fel a kérdést.
- Nem tudom. Addig nem tudom elmondani, ameddig meg nem tapasztaltam. Ráadásul az is lehet, hogy egy gyenge pillanatomban kikotyogom neki. De várjunk... Ugye ezzel a kérdéssel most nem arra céloztál, hogy Jiho tudja? - ilyedtem meg, aminek következtében később vettem észre a piros lámpát, és e miatt egy nagyot kellett fékeznem.

Kyung szemszög:

- Áh! Ilyet többetne csinálj! - szidtam le Sora-t.
- Válaszolj!
- Nem tudja - mondtam meg az igazat.
Igazából én sem tudom, hogy mi történne, ha Jiho megtudná, de nem akarom megtudni. Amikor kiderült, hogy Sora 'meghalt', Zico teljesen magába fordult. Nem tudta elfogadni, hogy tévedett. Magát okolta haláláért, mert ha nem dőlt volna be Miho-nak, akkor Sora 'még mimdig' élne. Sokáig volt depressziós, de gy bő év után ki tudta heverni, és tovább lépni.
Elmélkedésem vége akkor lett, amikor megérkeztünk a bolthoz. Sora vigyorogva pattant ki a kocsiból, bár nem csodálom, hiszen kajáért jöttünk. Belépve az üzletbe, felvettem a kapucnimat, és a napszemüvegemet a biztonság kedvéért.
- Marha vagy csirke? - emelte fel a kezében a becsomagolt húsdarabokat.
- Hmmmm... Legyen mindkettő - mosolyogtam rá.
- Ezt jegyezd meg! Nem én, hanem te mondtad! - vigyorgott rám.
A következő üzletsor, a csokis részleg volt. Nem csalódtam a lányban, mert amint meglátta az édességeket, rögtön odarohant az árúkhoz. Nem kellett sokáig várni, már mutatta felém a két választási lehetőséget.
- Oreos vagy karamellás - mutatott felém két háromszázas Milka márkájú csokit - vagy esetleg...
- Nem, csak egyet. Elég az is, hogy ennyi húst kapsz - kergettem el jókedvét.
- Ne máááár! - kezdett el magában hisztizni.
A csoki volt az egyetlen dolog, ami szinte az összes érzelmet kitudta belőle húzni. Ahogy elnéztem Sora tépelődő arcát, eszembe jutottak a régi emlékek. Olyan deja vu érzésem volt. Amikor meghallottam a lány sóhaját, tudtam, hogy döntésre jutott. Már szólásra nyitotta volna a száját, amit egy mögüle jövő férfi hang szakította meg.
- Karamella.
- Honnan... - pördült meg a tengeje körül, de amint megpillantotta a férfit, teljesen lefagyott. Pár másodperccel később visszafordult felém, majd elkezdett a pénttár felé rángatni.
- Hyojun! Rég találkoztunk! - az elhangtott szavak hallatán Sora megtorpant, majd a számomra idegen pasi felé fordult.

Sora szemszög:

Az elmúlt négy évben volt egy nagy baklövésem...

K-pop blogok

Ez a bejegyzés elköltözött egy másik blogra, ahol sokkal áttekinthetőbbek lesnek a dolgok.
Ime itt is van: Kpop blogok/fanfictionok

13. rész

Mikor meghallottam a telfonom pittyegését, mintha valami élet mentő dolog lenne (valamijen értelemben az is volt), kapkodva nyúltam a zsebemhez. Idegesen rángattam ki a készüléket az eddigi helyéről, de ez a kapkodás hamar abba maradt, mert rájöttem, hogy teliesen idiótát csinálok magamból. Mikor a készülék már a kezemben pihent, gyorsan megnyitottam az üzenetet, amiben Hoseok válasza volt. Nem álltbenne túl sok. Csak 2 betű állt benne:
Ok
... Azt mondom, hogy vészhelyzet van, ő meg csak két betűt képes válsznak bepötyögni! Nemtetszésemet kifejezve hangosan felhorkantam, és az egyik kezemet, amiben a telefon is volt magam mellé ejtve, a másikat pedig csípőmre rakva bosszankodtam. Mikor rájöttem, hogy hol is vagyok, és kik vesznek körül, ráadásul mennyire idegesnek kéne, hogy legyek az apám jelenlétében, rögtön átváltottam arckifejezésemet zavarttá.
- Elnézést - dadogtam kétségbeesetten - sajnálom, de mennem kell! Viszlát!
Meg sem várva a válaszukat, apám mellet elslisszolva gyorsan felvettem a cipőmet, majd kirohantam a házból a meglepődött arckifejezéseket hátra ahgyva. Mikor már nem láttam a házat, megálltam és két kezemet a térdemre téve kezdtem el lihegni. Mikor már lenyugodtam, megcsörrent a telefonom.
- Te most komolyan csak két betűvolt a válaszod, ahoz képest, hogy azt mondtam vészhelyzet van!? - vált idegessé a hangom.
- Bocsánat - szólalt meg félénken Hoseok a túloldalon.
- Inkább hagyjuk... - fújtam ki a levegőt - egyébként mit szeretnél? - váltottam át fáradtra a hangnemem.
- Igazából csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy mi is az a nagy vészhelyzet.
- Áh... Akkor bocsánat kérés elfogadva - jöttem zavarba.
- Még szép! - váltott át egóba Hoseok.
- Otthon voltam...
- És? Ezt eddig is tudtam.
- De nem ott! A szüleimnél otthon!
- Jaaaa...! Az tényleg gáz - jött rá a lényeglegre.
- Kössz hogy együtt érzzel velem. Igazán kedves vagy - fedtem fel a tényeket - Idióta...
- Most mé... - de nem tudta befejezni, mert óriási hangzavar támadt körülötte, ami miatt el kellett tartanom a telefont a fülemtől.
Pár másodperc múlva, Hoseok beleszólt a telefonba.
- Ezt hallanod kell - hangja vidámsággal, és egy kis kárörvendéssel volt teli. Vajon mi történt?
Mikor kihangosította a telefont, a két csapat hangját lehetett hallani. Mit keresnek ők ott?
- Hyojun eltűnt! - hallottam meg Minhyuk hangját.
- Már mindenhol kerestük, de sehol sem találtuk! - ez Yookwon volt.
- Próbáltátok már felhívni? - kérdezte Namjoon.
- Csak Yookwon próbálta, mert neki van meg egyedül Hyojun telefonszáma, de neki lemerült a telefonja - hallottam meg Jiho hangját.
Hogy lehetnek ezek ennyire sötétek? Ráadásul úgy beszélnek róla, mintha nem lenne más megoldás!
- Miért nem raktad fel töltőre a telefont? - csatlakoztam be a beszélgetésbe. Hirtelen a kisdisznó hangját hallottam meg, egyre hangosabban, amivel arra következtettem, hogy Hoseokhoz közeledett.
- Ez igaz... - ezek tényleg sötétek... - De várjunk csak! Hyojun?! Hol vagy? - vált vidámmá a hangja.
- Mindjárt elindulok, de előbb még szeretnék beszélni Hoseok-kal.
- Oké, akkor várunk! - válaszolt boldogan Yookwon.
Mikor minden elhalkult, vagyis J-hope kikapcsolta a kihangosítót, a fiú beleszólt a telefonba.
- Szóval akkor mit szeretnél?
- Inkább csak elmondanám a részleteket, hátha úgy jobb lesz.
- Áh. Értem.
- Az egész tulajdonképpen egy hekker miatt van! Valaki meghekkelte az adataitokat, ráadásul e miatt elmarad 4 fellépésetek és ezért egy nyomorult titoktartási szerződést kellett alárnom, bár nem tudom, hogy minek, mert szerintem telejesen fölösleges volt és még ennek tetejében ezt neked tilos lett volna elmondanom! - hadartam el egy szuszra a történtek első felét.
- Egy hekker? - lett egy kicsit ideges. - személyes véleményem szerint inkább tehetséges, mert feltudott törni egy híres ügynökség adatbázisát... - mikor rájött, hogy mit is mondott, elnémult.
Kellett egy kis idő, hogy nekem is eljusson a tudatomig az előbb hallottak. Ha jól értelmeztem, akkor...
- Jung Hoseok! Te most komolyan feltörted azt a nyomorult rendszert? - kezdtem el felemelni a hangom idegességem miatt.
- Csak azért, mert már élő hullák vagyunk e miatt a sűrű beosztás miatt... Egyébként ha jól hallom meggyógyultál - kezdett el szabadkozni.
- Ne tereld a témát! Tudos te, hogy miattad miket kellett át élnem! Találkoztam 4 év után most találkoztam elősször apámmal, ráadáaul nem volt valami fényes emlék ez. Aztán még ott van anya és Dongsun is! Ez volt életem egyik legborzalmasabb napja. Most leteszem. Még majd beszélünk. - azzal a lendülettel kinyomtam a telefont.
Az egész e miatt az idióta miatt van! Idegsségemben elindultam az egyik irányba, azonban valaki az utamat állta. Mikor felnéztem az illetőre, az idősebbik bátyámmal találtam szembe magam. Bakker. Hogy lehetek ennyire szar titoktartó.

Idegesen szoromgattam a kis teáscsészét a kezemben. Nem tudtam, hogy mivel kezdjem. Dongsun egy közeli kávézóba vitt el, de azóta az eset óta egy szót sem szólt. Csak merdten bámult ki az üvegablakon túli külvilágra.
- Mi történt? Miért nem mondtal el?
- Az a hír rólam... - kezdtem el dadogva - részben igaz volt. Az a lány nem én voltam, de egy kis incidens miatt valahogyan elcsréltük a táskáinkat az iratainkkal együtt, és mivel teljesen felismerhetetlenek voltak a testek, ezért az irataikat nézték, ami ugye az enyém volt. - hadartam el az egészet - lekerekítve ennyi.
- Értem... - még mindig a kinti világot bámulta, de nem sokkal később vissza fordult - örülök, hogy nem haltál meg - mosolyodott el, amivel együtt egy könnycsepp is legrdült az arcán. És mégegy.
- Ne sírj, mert akkor én is fogok - így is lett.
Mindketten, mintha egymás gondolatainkban olvasnánk egyszerre felálltunk, és egymás nyakába borulva elkezdtünk halkan sírdogálni. Nem tudom mennyi ideig állhattunk így, de nagyon jó érzés volt. A régi emlékek nem jöttek elő, hanem csak az a megnyugtató érzés töltötte el az egész testemet. Viszont mint minden jó dolog, ennek is egyszer vége lett.
- Hazaviszlek - szólalt meg Dongsun.
- Rendben. - dünnyögtem a vállába.
Lassan eltávolodtunk egymástól, majd letöröltük a könnyeinket és kínosan elnevettük magunkat.
Nem tartott sokáig, de az elmúlt 4 évben most elősször, ebben a pillanatban jól éreztem magamat.

12. rész

Az autópályán akkora dugó volt, hogy szinte lépésekben haladtak a kocsik. Mivel a normális út az irodához egyébként egy órás lenne most 2 órán keresztűl szenvedtem a kocsiban. Legalább tudtam gondolkodni. Rájöttem, ha én  nem változatok akkor a múltam mindvégig kísérteni fog. Gyorsan a gázra tapostam és szlalomozni kezdtem a kocsik között. Fél óra múlva már az ügynökségen is voltam. Felfutottam a lépcsőn hisz nem volt kedvem arra a fránya liftre várni és benyitottam az irodába. Egy hatalmas tágas kis irodába léptem apám pont a közepén ült egy flancos asztal mögött. Mögötte egy haltalmas faltól falig lévő üveg ablak terpeszkedett amitől rögtön kavarogni kezdett a gyomrom, persze nincs tériszonyom, de ez akkor is durva volt! Apám először nem akarta tudomásul venni, hogy itt vagyok, így jó nagyot taszajtottam az ajtón. A hangos ajtócsapódásra megrezzent és végre rámnézett.
- Ohh jó napot!- Kezdte mézes mázosan
- Ne kezdd! Ketten vagyunk.- ültem le vele szemben lévő székre. Kijelentésemre persze alább hagyott a lelkesedése, de azért folytatta.
- Jólvan. Azért hivattalak be, mert alá kell írnod egy szerződést!
- Milyen szerződést? Már mindent aláírtam amit kellet- Apám felált és a szekrényéhez lépett. Akkora lehetett mint az otthoni gardróbom, vagy talán még nagyobb is.
- Erről lenne szó- A kezembe nyomot egy három oldalas összetűzött papír köteget. Az első mondaton rögtön megakadt a szemem. Titoktartási nyilatkozat.
- Ez meg mi? Milyen titoktrtási nyilatkozat?
- Az a helyzet, hogy valaki betört a rendszerbe és meghekkelte a bandák adatait. Aminek az lett a következménye, hogy el kellett törölnünk négy fellépést, mert ha kiderülnek a csalások még be is perelheti a céget.
- Oké, de ennek mi köze hozzám?
- Sok. Neked is és annak a több száz alkalmazotnak is alá kell írni egy ilyen nyilatkozatot, hogy a biztonságot megerősítsük.
- És gondolod, hogy ezután nem lesz semmi?- Ennél borzalmasabb ötlet nincs.
- Nem, a lényeg az abban van, hogy a jelszót valaki elköpte- váltott  rögtön halkabb hangnemre.
- Hogy mi? Valki belső tégla?- Sutogtam én is.
- Sajnos lehet, hogy erről van szó és ezt neked csak azért mondom el mert a lányom vagy.
- Igen? Mostmár a lányod vagyok?- Miután kimondtam meg is bántam, mert apám arca szép lassan megfeszült és olyan rideg lett mint amilyennek ismertem.
- Ezt a dolgot csak is miattad tettem- mondta kimérten.
- Gondolod, hogy én ezt akartam? Hiányzik a régi életem, anya, Ji, Dongsun....te- az utolsó szót szinte elnyeltem, de ha most nem mondom meg neki azt amit valóban gondolok akkor soha többé nem lesz  hozzá bátorságom.
- Azt hiszed nekünnk nem hiányzol?- tette fel a fő kérdést.
- Nem tudom,  igen?
- Hát persze anyád minden este álomba sírja magát, nekem meg megszakad a szívem miatta.
- Akkor mi a terv? Aláírom ezt a borzlmat és megint csak akkor foglak titeket látni mikor megint kérsz valamit?- álltam föl és vérig sértve ki akartam viharozni a szobából mikor apám olyat mondott amit eddig nekem mlg soha.
- Igazad van. Ezt így nem mehet tovább, el kell nekik mondanod...csak nekik.- Leesett a pofám.
- Hogy mi? Nem! Ezt nem teheted meg velük! Meghalna bennük valami. És rólad is mit gondolnának? - kezdek kiborulni.
- Igaz, ezt nem lehet, na jó akkor folytatjuk ezt a színjátékot! Úgyhogy most írd ezt alá és menj sok dolgom van- Na jó itt telt be a pohár, mit képzel ez magáról. Odarohantam az asztalhoz és aláfirkantottam a nevemet.
- Oké! Remélem te is sokat szenvedsz miatta.- Ezzel meg sem várva a választ elmentem.
Mivel már három óra lehetett éhes voltam szóval  az első utam egy ebédlő volt. A céghez közel van egy remek pizzázó oda ültem be. Szegény pincér szerintem egy kicsit megijedt tőlem, mert eléggé feldúltan, dühösen kértem egy kávét és a szokásos négysajtos pizzámat. amint ettem az ebédemet egy ismerős libbent el mellettem. Ji meglepetten nézett le rám majd le is ült mellém.
- Hát te? - kérdezte és elcsorta az egyik szeletemet.
- Apától jövök- mondtam dühösen.
- Jaj....mit akart?- Erre elmondtam mindent, a borzalmas ötletétől a betörésig.
- Nem mondhatja el!- Kiáltott Ji miután befejeztem a mondókámat.
- Tudom, én is ezt mondtam.
- El sem hiszem, hogy ilyet akart csinálni - harapott bele egy nagyott a pizzámba.
- De valahogy ezt meg kell oldani. Hiányoztok.- Mikor ezt kimondtam Ji felált és felhúzott majd megölelt. Párpercig csak beletemettem a vállába és szagoltam ismerős illatát. Hirtelen viszont egy szörnyű hang szólalt meg a hátunk mögött.
- Ji! Miért nem mondtad, hogy ő a barátnőd?- Anyám meglepetten nézett ránk, nekem meg megállt a szívem.
- Ohh te jó ég! Anya szia- lépet el Ji tőlem.
- Ezt már nem tagadhatod, de miért nem mondtad?- mosolygott anyám.
- Jaj nem, mi nem vagyunk együtt...-próbáltam hárítani az ütést.
- Héé...na de drágám, már mindegy nem kell tovább titkolnod- Kacsintott rám Ji, én meg elkezdtem pánikolni. Ez meg micsinál?
- Jaj drágáim ez csodálatos, akkor neked ma midenképpen át kell jönnöd vacsorára.- Kezdte anyám, de Ji közbeszólt.
- Ohh anya nem kell, ez nem fontos!
- Dehogynem legalább jobban megismerhetem a kis barátnődet.- Ezzel előre ment.
- Te meg micsináltál?- Ütöttem bele a gyomrába.
- Áuu, te mondtad, hogy kell valami megoldás, ha lányaként nem kaphat vissza akkor majd "menyeként" fog- húzta ki magát, hogy majd én bitosan meg fogom dicsérni az ötletéért.
- De Ji te nem vehetsz el engem! A hugod vagyok!- kiáltottam.
- Tudom, de majd lesz egy nagy "szakításunk" te meg megint szabad leszel- Forgatta meg a szemét, mintha ez olyan egyértelmű lenne.
- Nem! Ebbe nem megyek bele- kiáltottam. Ez nem normális, ma mindenki meg van hülyülve?
- Már késő, úgyhogy mennyél, tudod milyen anya ezt nem haggya semmibe.- Ezzel megfogta a kezemet és berángatott a családi kocsiba. Még út közben Ji megnyugtatott, hogy este visszajön a kocsimért, de ez akkor is szörnyű ötlet volt! A kocsiút hosszú vollt és csöndes, én írtam egy SMS-t Hoseoknak, hog baj van, de még egyáltalán nem akart rá válaszolni. Ahogy bekanyorodtunk az utcánkba én egyre jobban kezdtem rosszul lenni, Ji meglátta és megfogta a kezemet. Pár pillanatig még ültem a kocsiban mikor megálltunk, de sajna erőt kellett vennem magamon,, mert anya már zárta a kocsit.
- Na hát itten is vagyunk- Karolt belém Ji és bevezett a házba. Ki is téptem magamat a kezéből, mert ennyire dühös még nem voltam rá.
- Na hát ez a mi kis szerény házunk- kezdte anya. Az emlékek lavinaként öntöttek el, a nappaliban emlékszem levertem egy öreg vázát mert Ji és Dongsun kergettek összevissza a házban mert elvettem a sütijüket. Aztán anya leszidta őket, hogy ne szekáljanak. Az emléken elnevettem magam, de eszembe jutott, hogy nem vagyok egyedül.
- Min nevetsz kedvesem?- simogatta meg a válam anya.
- Jaj csak az emlékek- Na ezt nem kellett volna, anya furcsán nézett rám, én meg Ji- t kezdtem mustrálni, hogy segítsen.
- Mármint azért mert az ő házuk is hasonló és rég volt már otthon- mentett  meg Ji.
- Ohh igen? Hogy hogy?- Jött a kérdés hozzám, anyámtól.
- Tetszik tudni én most a Block b-nél lakom- mosolyodtam el.
-Ohh értem. Na drága éhes vagy?- Ment be a konyhába.
- Igen köszönöm,mert valaki elette előlem az ebédem- Néztem Ji- re erőteljesen, de ő csak fütyörészett egyett.
- Jólvan- Anyám hozott pár szendvicset és leültünk beszélgetni. A társalgás igazából kínosabb nem is lehetett volna.
- Na gyerekek mióta vagytok együtt?- kezdte anya.
- Ez igazából eléggé bonyolult...-kezdtem, de Ji félbeszakított.
- Igen egy kicsit bonyolult, de a lényeg az, hogy nem teljesen vagyunk együtt, hanem inkább nagyon jó barátok vagyunk- próbálta menteni a helyzetett.
- De a pizzázóban mást mondtatok.- Értetlenkedett anya.
- Igen ez így van, de még mi se tudjuk igazából mit akarunk- Ezzel a kijelentésemmel Ji-re néztem aki tudta, hogy igazából magamra céloztam és az életemre meg a döntéseimre.
- Értem, viszont nagyon hasonlítotok egymásra, szépek vagytok együtt.- És anyámnál eltört a mécses.
- Jaj drágáim ne haragudjatok, csak szeretném ha Ji legalább boldog lenne...-szabadkozott.
- Semmi baj. Megértem.- Megfogtam Ji kezét.
- Na jó mi lenne ha hoznék pár képet, elképeztően aranyos gyerek volt Ji.- Ezzel anya felált és eltünt a nappaliban.
- Most mit csináljunk?-kérdeztem kétségbe esetten.
- Mász ki az ablakon!- Nevetett Ji.
- Ez nem vicces. Most komolyan. Ez Borzalmas!!- Kezdtem sipákolni.
- Na jó figyelj! Most megmondod anyának, hogy menned kell én meg majd elintézem, hogy minden oké és mi csak barátok vagyunk- vonta meg a vállát.
- És akkor mi értelme volt ennek az egésznek?
- Az, hogy anya egy kicsit visszakaphatta a lányát- Érvelt a fiú.
- Na és? Ez semmi! Utána mi lesz?- kérdeztem.
- Nem tudom, figyelj gyere át néha vacsira meg ilyenek, mint a barátodhoz.- Mutatott magára.
- Háát nem is tudom, bejöhet?- Nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet.
- És apa? Ő mit fog szólni?- kérdeztem
- Apa? Neki is meg kell tudni?- kérdezte. Még be se tudta fejezni a mondatot és nyilt az ajtó. Apánk lépet be rajta.
- Sziasztok gyerekek megjöttem.- Amint meglátott minket megdermett és megállt az ajtóban.
- Szia drágám- jött vissza anyu nevetve.- Ugye emlékszel Hyojun-ra? Ő és Ji együtt vannak- mondta meg anya a "jó hírt". A csendet a telefonom pittyegése zavarta meg. Hoseok írt.