17. rész

Íme egy kicsit (csak egy kicsit) sokára a 17. rész. Az elkövetkezendő részeket illetően nem tudok semmit, de ha jól láttam a kpop blogok bejegyzésemmel kárpótoltalak titeket. (illetve egyesek csak ezért látogatják az oldalt)

Hyojun szemszög

Amikor Jihu azt mondta, hogy megerősödtem, igaza volt. Erősebb is, de inkább gyorsabb lettem. Jiho után már elkezdtem feszültség levezetés miatt, de Jihunak köszönhetően már teljesen belevettem magam az önvédelem és a harcművészetek rejtelmeibe. Most legalább kipróbálhatom magam, hogy mennyit is fejlődtem.

- Attól még benned kárt tehetek - mosolygott rám diadalittasan.

Nem akartam újra átélni a múltat, ahogyan az elmúlt héten minden egyes nap.

Kiejtett szavai után rátette a kezét a torkomra, a falhoz nyomott és fojtogatni kezdet. Régen is ez volt az első mozdulata, majd ütni kezdet, de ez most nem így lesz. Védekezés képpen, ahelyett, hogy kezemmel a nyakamat körbeölelő ujjacskákat fejtegetném le, inkább annak lendületet adva egy jobb horoggal ütközött az ördögi arcnak, mire ő a hirtelen kapott és fájdalmas ütés után, az arcát fogva egészen az ágyig eltántorodott. Elégedetten hátat fordítottam neki és elindultam az ajtó felé. A kezem már a kilincsen volt, amikor Jihu megszólalt.

- Még nincs vége! - felé fordultam, mire már csak azt vettem észre, hogy egy éjjeli lámpát dob felém.

Még idejében elugrottam és csak a fejem mellet tört szét szilánkos darabjaira, amik ellen a kezemet a fejem fölé tartottam. Mikor kinéztem a karjaim közül, Jihu közeledő alakját véltem felfedezni. Egy szilánkot gyorsan a kezembe kaptam, majd azzal együtt ugrottam félre a fiú elől, azonban lassú voltam, mert mire ez megtörténhetett volna, ő addigra már odaért, és én kerültem alulra. Kezeimet lefogta, én pedig csak tehetetlenül rúgkapálni alatta, a súly és erő egyenlőtlensége miatt.

- Lehet, hogy gyors vagy, de erősebb az biztos hogy nem. Meg fogod te még bánni azt, amit velem tettél! - szemei vérben forogtak, én pedig nem bírtam megmoccanni alatta és kezdtem pánikba esni - és hol van az én elmaradt csókom? - mosolygott rám perverzül.

Arca az enyémhez közeledett, azonban én ajkaimat befelé, fejemet pedig oldalra fordítottam. Jihunak nem volt választása azzal kapcsoltban, hogy az egyik kezével el kellett engedni, amivel arcomat maga felé fordíthatja. Szerencsémre pont azt engedte el, amelyik eddig ökölben volt, és belsejében a szilánk lapult. Amint szabad lett az a kezem, a hegyes tárgyat a fiú vállába szúrtam mire ő felüvöltött fájdalmában és felült rajtam, én pedig kaptam az alkalmon és lerúgtam magamról, majd oldalra gurultam és végül fölálltam.

- Te nyomorult ribanc! - fogta meg vérző vállát támadóm és gyors mozdulattal kivette belőle az éles szilánkot és oldalra hajította a többi közé.

Megindult felém és mielőtt elkaphatott volna, oldalra vetődve az ágyon, kikerültem ütését. Köztünk csak az a fekvőhely volt és azért, hogy minél hamarabb kijussak gyorsan az ajtó felé rohantam. Kezem már a kilincsen volt, és már majdnem le is nyomtam azonban Jihu megragadta a hajamat, ami ellen nem tudtam védekezni, és maga felé fordított.

- Ezt azért, amit velem tettél… - az egyik keze még a hajamat markolta, a másik már ökölbe szorult.

Ekkor egyszerre csapódott ki az ajtó, és kaptam az arcomba egy óriási ütést, aminek köszönhetően a földre estem. Már a lábát lendítette, amikor Jiho oldalról bevert neki egyet.

Ezek után felpörögtek az események. Zico mögött megjelentek a fiúk, akiknek egy része támadómra vetődött, a másik pedig mellém guggolva kérdezgették, hogy nincsen e semmi bajom. Segítettek fölállni, bár magamtól is sikerült volna. A fiúk próbálták lefogni Jihut, de azonban ő addig kapálódzott a kezeik között, amíg kiszabadult, és meg nem indult felém. Nekem több se kellett és kaptam az alkalmon. Egyik lábamnak nagy lendületet adva a lábai közé rúgtam, mire összegörnyedt. Lehajoltam mellé, és így szóltam.

- Ha még egyszer meglátlak, nem állok jót magamért, és apám haragjával fogsz megismerkedni - súgtam halkan a fülébe, hogy csak ő hallja - remélem felfogtad amit mondtam - jelentettem ki, mostmár rendes hangerővel.

Mikor felnéztem a fiúkra, az összes fájdalmas szemekkel néztek Jihura. Gondolom tudták, milyen érzés, ha büszkeségüknek fájdalmat okoznak.

Fölálltam, és elindultam kifele, de Jiho a karomnál fogva megállított.

- Jól vagy? - nézett rám aggódó szemekkel.

- Igen, csak had menjek haza - téptem ki a kezemet az övéből, és lerohantam a lépcsőn, át a nappalin, és irány haza. 

Mikor beléptem a házunkba, négy szempár szegeződött rám, majd vissza a tv-re. Egyszer csak valaki a hátamnak csapódott, mire hátra fordultam, és Kyungal találtam szembe magam. 

- Jól vagy? – tette föl a kérdést, amit ma már nem egyszer hallottam.

- Már Jiho kérdezte, és a válaszom még mindig igen – meg sem várva reakcióját inkább fölrohantam a szobámba.

Belevetődtem az ágyamba, és az előző egy órában történt eseményeken kezdtem el gondolkodni. Ami először eszembe jutott, hogy miért is veszítettem Jihu ellen, ahhoz képest, hogy mennyit edzettem az ilyen esetek miatt. Reméltem, hogy ez csak egy kivételes alkalom volt.

Ezt a kérdést, illetve még sok másikat boncolgatva álltam föl és indultam meg a szekrényemből előkapart váltóruhákkal a kezemben a fürdőszobába. Ledobtam a holmimat a kád mellé és a tükör felé fordultam. Két kezemet az alatta lévő kagyló két szélére támasztottam. Fejemet lassan felemelve magammal kezdtem el farkasszemet játszani. Néztem saját arcképemet és próbáltam csökkenteni magamban az eddig felgyülemlett feszültséget.

Egy kis idő elteltével azt vettem észre, hogy valami szúrja a hátamat. Fölegyenesedtem, aminek köszönhetően egy fájdalmas grimasz jelent meg arcomon. Elkezdtem levenni magamról a pólómat, hogy megnézzem miért is van ez, amikor a fürdőszoba ajtó kicsapódott.

- Hyooooojuuuu… - Yookwon hangját véltem felismerni, ezért gyorsan visszarángattam magamra a fölsőmet.

- Nem mondták még neked, hogy illik kopogni? – néztem rá frusztráltan.

- De, meg is tettem. Még a nevedet is hangoztattam…

- … Bocsi, egy kicsit elbambultam. – vakartam meg a tarkómat.

- Te tudsz arról, hogy szilánkok vannak a hátadba? – tette föl a kérdést, aggódó szemekkel.

- Hogy mi? – gyorsan hátat fordítottam a tükörnek, felhúztam a pólómat, és megnéztem, hogy mi is a helyzet.

Yookwonnak igaza volt. Lehet, hogy nem sok, de minimum 5 kis szilánk a hátamba fúródott és azokból már egy-egy kis vékony és rövid vércsík csordogált lefelé. Valószínűleg a Jihuval folytatott harc közben történhetett. A pólómat visszaengedtem, és a fiú felé fordultam.

- Kössz, hogy szóltál, majd… - mielőtt befejezhettem volna a mondatomat, ő már guggolt is le a kagyló alatti kisszekrényhez, és valamit keresni kezdett.

- Menjünk vissza a szobába – emelkedett föl kezében az elsősegélydobozzal.

Egy percig csak elképedve álltam, de utána észbe kaptam, és megindultam helyiség felé. U-kwon amint elhaladtam előtte, lekapcsolta a fürdőszoba lámpát és becsukta az ajtót maga után.

- Ülj le oda! – parancsolt rám, és az ágyra mutatott.

Engedelmeskedtem neki, és eleget tettem kérésének. Leültem az ágy egyik végébe törökülésben, és vártam, hogy mögém üljön. Azonban mielőtt ez megtörténhetett volna, elhúzta a terasznak a függönyét, majd átsétált a szoba másik végébe és bezárta az ajtót. Érdekes fejet vághattam, mert Yookwon nevetni kezdett, amikor rám nézett.

- Csak nem akarom, hogy mások észrevegyék, mert akkor abból biztosan félreértés lenne.

- Áh… értem… - bólogattam egyetértően.

U-kwon odajött hozzám, beült mögém és kinyitotta a dobozt. Felhúzta a hátamon a pólót, mire egy kicsit elpirultam, de aztán azért, hogy az anyag ne legyen útban, áthúztam a fejem fölött és a nyakamhoz raktam.

- Gondolom tudod, de azért figyelmeztetlek, hogy fájni és csípni fog.

Yookwon még egy kicsit matatott a dobozban, majd elkezdte a műveletet. Először eltávolította a szilánkokat a helyéről, utána pedig valami fertőtlenítő szerrel kitisztította azt, végül pedig leragasztotta. U-kwonnak igaza volt, mert fájt is, meg csípett is, amiknek köszönhetően enyhe grimasz jelent meg az arcomon.

- Összesen 7 darabot szedtem ki, de szerencsédre nem voltak nagyok – tette el a dobozkába az eszközöket, miközben én visszahúztam magamra a pólómat - Készen vagy! – mondta, és egy nagyot sóhajtott utána – Jut eszembe! Szerintem cserélj fölsőt… - egy perc gondolkodási idő azért kellet, hogy rájöjjek mire is gondol.

 - Tényleg! – Felpattantam az ágyról, és berohantam a fürdőbe a váltóruhámért, és a ruhakupacból kikerestem a pólót. Amikor megtaláltam, gyorsan átvettem, és visszamentem a szobámba, ahol Yookwon kinyitotta az ajtót, és elhúzta a függönyt, viszont ahelyett, hogy elment volna, belevetődött az ágyamba. Megpaskolta a mellette lévő helyet, és én csak nevetve odamentem, és befeküdtem mellé. Mindketten a kopár falat néztük, amíg meg nem szólaltam.

- Eredetileg miért kerestél?

- Meg akartam kérdezni, hogy kérsz e valami nasit – erre a válaszára csak nevetni tudtam.
Örülök, hogy végre találtam egy olyan ember, akire bármikor támaszkodhatok.