12. rész

Az autópályán akkora dugó volt, hogy szinte lépésekben haladtak a kocsik. Mivel a normális út az irodához egyébként egy órás lenne most 2 órán keresztűl szenvedtem a kocsiban. Legalább tudtam gondolkodni. Rájöttem, ha én  nem változatok akkor a múltam mindvégig kísérteni fog. Gyorsan a gázra tapostam és szlalomozni kezdtem a kocsik között. Fél óra múlva már az ügynökségen is voltam. Felfutottam a lépcsőn hisz nem volt kedvem arra a fránya liftre várni és benyitottam az irodába. Egy hatalmas tágas kis irodába léptem apám pont a közepén ült egy flancos asztal mögött. Mögötte egy haltalmas faltól falig lévő üveg ablak terpeszkedett amitől rögtön kavarogni kezdett a gyomrom, persze nincs tériszonyom, de ez akkor is durva volt! Apám először nem akarta tudomásul venni, hogy itt vagyok, így jó nagyot taszajtottam az ajtón. A hangos ajtócsapódásra megrezzent és végre rámnézett.
- Ohh jó napot!- Kezdte mézes mázosan
- Ne kezdd! Ketten vagyunk.- ültem le vele szemben lévő székre. Kijelentésemre persze alább hagyott a lelkesedése, de azért folytatta.
- Jólvan. Azért hivattalak be, mert alá kell írnod egy szerződést!
- Milyen szerződést? Már mindent aláírtam amit kellet- Apám felált és a szekrényéhez lépett. Akkora lehetett mint az otthoni gardróbom, vagy talán még nagyobb is.
- Erről lenne szó- A kezembe nyomot egy három oldalas összetűzött papír köteget. Az első mondaton rögtön megakadt a szemem. Titoktartási nyilatkozat.
- Ez meg mi? Milyen titoktrtási nyilatkozat?
- Az a helyzet, hogy valaki betört a rendszerbe és meghekkelte a bandák adatait. Aminek az lett a következménye, hogy el kellett törölnünk négy fellépést, mert ha kiderülnek a csalások még be is perelheti a céget.
- Oké, de ennek mi köze hozzám?
- Sok. Neked is és annak a több száz alkalmazotnak is alá kell írni egy ilyen nyilatkozatot, hogy a biztonságot megerősítsük.
- És gondolod, hogy ezután nem lesz semmi?- Ennél borzalmasabb ötlet nincs.
- Nem, a lényeg az abban van, hogy a jelszót valaki elköpte- váltott  rögtön halkabb hangnemre.
- Hogy mi? Valki belső tégla?- Sutogtam én is.
- Sajnos lehet, hogy erről van szó és ezt neked csak azért mondom el mert a lányom vagy.
- Igen? Mostmár a lányod vagyok?- Miután kimondtam meg is bántam, mert apám arca szép lassan megfeszült és olyan rideg lett mint amilyennek ismertem.
- Ezt a dolgot csak is miattad tettem- mondta kimérten.
- Gondolod, hogy én ezt akartam? Hiányzik a régi életem, anya, Ji, Dongsun....te- az utolsó szót szinte elnyeltem, de ha most nem mondom meg neki azt amit valóban gondolok akkor soha többé nem lesz  hozzá bátorságom.
- Azt hiszed nekünnk nem hiányzol?- tette fel a fő kérdést.
- Nem tudom,  igen?
- Hát persze anyád minden este álomba sírja magát, nekem meg megszakad a szívem miatta.
- Akkor mi a terv? Aláírom ezt a borzlmat és megint csak akkor foglak titeket látni mikor megint kérsz valamit?- álltam föl és vérig sértve ki akartam viharozni a szobából mikor apám olyat mondott amit eddig nekem mlg soha.
- Igazad van. Ezt így nem mehet tovább, el kell nekik mondanod...csak nekik.- Leesett a pofám.
- Hogy mi? Nem! Ezt nem teheted meg velük! Meghalna bennük valami. És rólad is mit gondolnának? - kezdek kiborulni.
- Igaz, ezt nem lehet, na jó akkor folytatjuk ezt a színjátékot! Úgyhogy most írd ezt alá és menj sok dolgom van- Na jó itt telt be a pohár, mit képzel ez magáról. Odarohantam az asztalhoz és aláfirkantottam a nevemet.
- Oké! Remélem te is sokat szenvedsz miatta.- Ezzel meg sem várva a választ elmentem.
Mivel már három óra lehetett éhes voltam szóval  az első utam egy ebédlő volt. A céghez közel van egy remek pizzázó oda ültem be. Szegény pincér szerintem egy kicsit megijedt tőlem, mert eléggé feldúltan, dühösen kértem egy kávét és a szokásos négysajtos pizzámat. amint ettem az ebédemet egy ismerős libbent el mellettem. Ji meglepetten nézett le rám majd le is ült mellém.
- Hát te? - kérdezte és elcsorta az egyik szeletemet.
- Apától jövök- mondtam dühösen.
- Jaj....mit akart?- Erre elmondtam mindent, a borzalmas ötletétől a betörésig.
- Nem mondhatja el!- Kiáltott Ji miután befejeztem a mondókámat.
- Tudom, én is ezt mondtam.
- El sem hiszem, hogy ilyet akart csinálni - harapott bele egy nagyott a pizzámba.
- De valahogy ezt meg kell oldani. Hiányoztok.- Mikor ezt kimondtam Ji felált és felhúzott majd megölelt. Párpercig csak beletemettem a vállába és szagoltam ismerős illatát. Hirtelen viszont egy szörnyű hang szólalt meg a hátunk mögött.
- Ji! Miért nem mondtad, hogy ő a barátnőd?- Anyám meglepetten nézett ránk, nekem meg megállt a szívem.
- Ohh te jó ég! Anya szia- lépet el Ji tőlem.
- Ezt már nem tagadhatod, de miért nem mondtad?- mosolygott anyám.
- Jaj nem, mi nem vagyunk együtt...-próbáltam hárítani az ütést.
- Héé...na de drágám, már mindegy nem kell tovább titkolnod- Kacsintott rám Ji, én meg elkezdtem pánikolni. Ez meg micsinál?
- Jaj drágáim ez csodálatos, akkor neked ma midenképpen át kell jönnöd vacsorára.- Kezdte anyám, de Ji közbeszólt.
- Ohh anya nem kell, ez nem fontos!
- Dehogynem legalább jobban megismerhetem a kis barátnődet.- Ezzel előre ment.
- Te meg micsináltál?- Ütöttem bele a gyomrába.
- Áuu, te mondtad, hogy kell valami megoldás, ha lányaként nem kaphat vissza akkor majd "menyeként" fog- húzta ki magát, hogy majd én bitosan meg fogom dicsérni az ötletéért.
- De Ji te nem vehetsz el engem! A hugod vagyok!- kiáltottam.
- Tudom, de majd lesz egy nagy "szakításunk" te meg megint szabad leszel- Forgatta meg a szemét, mintha ez olyan egyértelmű lenne.
- Nem! Ebbe nem megyek bele- kiáltottam. Ez nem normális, ma mindenki meg van hülyülve?
- Már késő, úgyhogy mennyél, tudod milyen anya ezt nem haggya semmibe.- Ezzel megfogta a kezemet és berángatott a családi kocsiba. Még út közben Ji megnyugtatott, hogy este visszajön a kocsimért, de ez akkor is szörnyű ötlet volt! A kocsiút hosszú vollt és csöndes, én írtam egy SMS-t Hoseoknak, hog baj van, de még egyáltalán nem akart rá válaszolni. Ahogy bekanyorodtunk az utcánkba én egyre jobban kezdtem rosszul lenni, Ji meglátta és megfogta a kezemet. Pár pillanatig még ültem a kocsiban mikor megálltunk, de sajna erőt kellett vennem magamon,, mert anya már zárta a kocsit.
- Na hát itten is vagyunk- Karolt belém Ji és bevezett a házba. Ki is téptem magamat a kezéből, mert ennyire dühös még nem voltam rá.
- Na hát ez a mi kis szerény házunk- kezdte anya. Az emlékek lavinaként öntöttek el, a nappaliban emlékszem levertem egy öreg vázát mert Ji és Dongsun kergettek összevissza a házban mert elvettem a sütijüket. Aztán anya leszidta őket, hogy ne szekáljanak. Az emléken elnevettem magam, de eszembe jutott, hogy nem vagyok egyedül.
- Min nevetsz kedvesem?- simogatta meg a válam anya.
- Jaj csak az emlékek- Na ezt nem kellett volna, anya furcsán nézett rám, én meg Ji- t kezdtem mustrálni, hogy segítsen.
- Mármint azért mert az ő házuk is hasonló és rég volt már otthon- mentett  meg Ji.
- Ohh igen? Hogy hogy?- Jött a kérdés hozzám, anyámtól.
- Tetszik tudni én most a Block b-nél lakom- mosolyodtam el.
-Ohh értem. Na drága éhes vagy?- Ment be a konyhába.
- Igen köszönöm,mert valaki elette előlem az ebédem- Néztem Ji- re erőteljesen, de ő csak fütyörészett egyett.
- Jólvan- Anyám hozott pár szendvicset és leültünk beszélgetni. A társalgás igazából kínosabb nem is lehetett volna.
- Na gyerekek mióta vagytok együtt?- kezdte anya.
- Ez igazából eléggé bonyolult...-kezdtem, de Ji félbeszakított.
- Igen egy kicsit bonyolult, de a lényeg az, hogy nem teljesen vagyunk együtt, hanem inkább nagyon jó barátok vagyunk- próbálta menteni a helyzetett.
- De a pizzázóban mást mondtatok.- Értetlenkedett anya.
- Igen ez így van, de még mi se tudjuk igazából mit akarunk- Ezzel a kijelentésemmel Ji-re néztem aki tudta, hogy igazából magamra céloztam és az életemre meg a döntéseimre.
- Értem, viszont nagyon hasonlítotok egymásra, szépek vagytok együtt.- És anyámnál eltört a mécses.
- Jaj drágáim ne haragudjatok, csak szeretném ha Ji legalább boldog lenne...-szabadkozott.
- Semmi baj. Megértem.- Megfogtam Ji kezét.
- Na jó mi lenne ha hoznék pár képet, elképeztően aranyos gyerek volt Ji.- Ezzel anya felált és eltünt a nappaliban.
- Most mit csináljunk?-kérdeztem kétségbe esetten.
- Mász ki az ablakon!- Nevetett Ji.
- Ez nem vicces. Most komolyan. Ez Borzalmas!!- Kezdtem sipákolni.
- Na jó figyelj! Most megmondod anyának, hogy menned kell én meg majd elintézem, hogy minden oké és mi csak barátok vagyunk- vonta meg a vállát.
- És akkor mi értelme volt ennek az egésznek?
- Az, hogy anya egy kicsit visszakaphatta a lányát- Érvelt a fiú.
- Na és? Ez semmi! Utána mi lesz?- kérdeztem.
- Nem tudom, figyelj gyere át néha vacsira meg ilyenek, mint a barátodhoz.- Mutatott magára.
- Háát nem is tudom, bejöhet?- Nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet.
- És apa? Ő mit fog szólni?- kérdeztem
- Apa? Neki is meg kell tudni?- kérdezte. Még be se tudta fejezni a mondatot és nyilt az ajtó. Apánk lépet be rajta.
- Sziasztok gyerekek megjöttem.- Amint meglátott minket megdermett és megállt az ajtóban.
- Szia drágám- jött vissza anyu nevetve.- Ugye emlékszel Hyojun-ra? Ő és Ji együtt vannak- mondta meg anya a "jó hírt". A csendet a telefonom pittyegése zavarta meg. Hoseok írt.